2012. május 18., péntek - Alexandra, Erik napja

mt

Szent Iván éj (Keresztelő Szent János ünnepe) - június 24. előestéje

2011-06-23 15:24:42 - Adrienn

Keresztelő Szent Jánost a Biblia (anyai ágon) Jézus rokonaként emlegette. Zakariás és Erzsébet gyermeke. Jézus korának jelentős személyisége, prédikátora. Az Iván elnevezés a János szláv eredetéből származik. Tőle ered a keresztelés, megkeresztelés szokása, mivel először ő keresztelte meg a Jordán folyó vizében az embereket, köztük Jézust is. Keresztelő Szent János ekkor már felismerte Jézusban a megváltót.

Keresztelő Szent János ünnepe már az ötödik században elterjedt volt, a magyar néphagyomány is hasonlóképpen emlékszik meg róla. Nevéhez - és magához az ünnephez - a fényt, a világosságot, a tüzet, az egészséget, tisztaságot, megtisztulást, megújulást és szerelmet fűzik.

Szent Iván éj (Keresztelő Szent János ünnepe) - június 24. előestéje

A Máltai Lovagrend, Firenze és Kanada is védőszentjét látja Szent Jánosban. Ugyanakkor "betegséget" is neveztek el róla, mégpedig a "Jánostánc"-ot, mely a Szent Iván éj ünnepén tartandó tűz tánc (tűzön átugrálás) során szedi áldozatait, a szerencsétlenül járt, lelkes ünneplők között.

Nyári napforduló, a csillagászati nyár kezdete.

Sokan vitatják, hogy június 21. vagy 24. a pontos dátum. A régi naptárak és az időeltolódás miatt a csillagászok a 21-ét tekintik eme jeles napnak. Ez az év legrövidebb éjszakája és a leghosszabb nappala.

Néphagyományok misztikus tulajdonsággal illetik ezt az estét, ezen az estén megtörténhet minden, varázslatok, kívánságok teljesülhetnek, stb. Pogány hagyományok szerint ez a fény, fényjáték (sötét-világos), tűz ünnepe. Ilyenkor örömtüzeket gyújtanak az emberek, ünnepelve (segítve) a fényt, elűzve a sötétséget. Éltetik a tűz létezését. A magyar nép szokása például a tűzbe vetett alma evése, mert aki azt elfogyasztja, nem lesz beteg.

Ha már fény, akkor a sötét oldalt, sötétséget, árnyakat se felejtsük el. Népi hiedelmek szerint, a különböző korok, vallások, népek papjai, spirituális varázslói ezen az éjjelen önkívületi állapotba esve a Tejúton keresztül eljutnak a holtak földjére, ahol a holtaktól segítséget, útmutatást, jövendölést kaptak a jövőre nézve a családról, termésről, istenekről.

Napjainkban a Múzeumok Éjszakáját rendezik meg ezen a napon, mikor éjbe nyúló nyitvatartással lehet megtekinteni a különböző kiállításokat.

Feltöltötte: Adrienn. Köszönet érte.
Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 
    • pharmaton vital logo.png Hozzáértő gondoskodás a mamának és a babának.
      Hányadik hétben vagy?
Pihenj Olcsón
AprókaMóka Webáruház
Mobilwood Kft. - Egyedi gyermekbútor készítés
Kölyök Park
Glán Trade Kft.
Euro Gym Fitness
Pálmai Rendelő
Dr. Csomai Zita - Természetes gyógymódok kismamáknak
Betűvágás - Hab Plastic
Baby-Nova Webshop
Diridongó
Iciri-Piciri Családi Napközi
Libri
Park Inn by Radisson Sárvár
Mamazon.hu Webbolt
Dr. Bátori-Kallós jatszoterek glantrade.webcatalog.hu Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media