2018. június 18., hétfő - Arnold, Levente napja

mt

Nagyböjt régen és ma

2018-03-11 23:15:11

A régi keresztény emberek a nagyböjt ideje alatt önmegtartóztatást gyakoroltak, ugyanúgy, mint ma de, mégis másképp. A hagyomány szerint azzal kezdték a böjti időszakot, hogy minden edényt alaposan elmostak, hogy ne legyen egy csöpp zsír sem rajta. Ez azért érdekes, mert régen nem voltak univerzális mosogatószerek, amikkel egy pillanat alatt zsírmentes lesz minden.

Nagymamám mesélte, hogy a hétköznapokban bizony csak papírral felitatták az edényről a zsírt, és meleg vízben elöblögették. Ezt a vizet nem öntötték a csatornába – ami akkor még nem is volt, hanem ez volt az állatok ételének az alapja, ebbe szórták a kukoricadarát, feldarabolt gyümölcs, zöldséghéjakat, szárakat, leveleket, dudvát. Szóval nem mosogatták teljesen zsírmentesre az edényeket, csak amennyire tőlük tellett, kivéve a nagyböjt kezdetén. Akkor szappanos vizet használtak addig, amíg nem „nyikorgott” a kezükben a lábos, tányér. Ezt a mosogatások után a mai háziasszony is érezheti, hogy az igazán tiszta edény nem csúszik, hanem szinte nyikorog a kezeink között.

A zsírmentesítés után az éléskamrát bezárták, még a kulcsát is eldobták. Jelképesen kútba dobták, gyakorlatilag pedig csak a legmagasabb szekrény tetejére tették. Úgy mondták a gyerekeknek is, akik jöttek cukrot kunyerálni a zsíros kenyerükre, hogy a kulcsot kútba dobták. Így aztán mindenki tudta, a család legkisebb tagjától a legvénebbig, hogy megkezdődött a nagyböjt időszaka.

böjt

Régen, a böjt 40 napján a hús fogyasztása teljesen tiltott dolog volt. Helyette olyan ételeket fogyasztottak, ami magas fehérjetartalmával a szükséges energiát, védelmet és tartalékot biztosította a szervezet számára. Ilyen alapanyagok voltak pl. a hüvelyesek, a tojások, a sajt és túrófélék, kiegészítve ez a tésztafélékkel, amihez főként mákot adtak.

Ma a keresztény emberek már másképp böjtölnek. Hamvazó szerdán szigorú böjtöt tartanak, de azt követően a 40 napból csak minden pénteken, azaz összesen 6 napot böjtölnek, egészen nagypéntekig, amikor is ismét szigorú böjt következik.

A szigorú böjt annyit tesz, hogy a hús elhagyása mellett egy nap csak háromszori étkezés megengedett, és csak egy alkalommal szabad jól lakni. Az egyéb böjti napokon nincs megkötve az étkezések száma, és jóllakni is többször szabad. A hét többi napján semmilyen szigorítás nincs.

Összevetve a régi keresztény ember, és a mai keresztény ember böjtjét, egyértelműen mondható, hogy a mostani sokkal megengedőbb. Nem is beszélve arról, hogy betegek, terhes anyák, és 14 éven aluli gyerekek számára ez ma sem kötelező. Bár, ezt az összesen 8 húsmentes napot szerintem minden felnőtt ember, sőt akár a gyerek is könnyedén be tudja tartani, tekintve, hogy egy nap alatt a szervezetnek egy szeletnyi sonkára, vagy annak megfelelő húsra van szüksége összesen. És persze minden csak akkor hiányzik, ha tudjuk, hogy nem szabad!

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media