2024. április 19., péntek - Emma napja

mt

Kéz- és ujj játékok 1.

Az alábbiakban bemutatásra kerülő kéz-, illetve ujj játékok többségükben mondókákkal, énekekkel együtt végezhetők, ami még játékosabbá, szórakoztatóbbá teszi a gyerekek számára ezeket a mozgásformákat. A gyakorlatok erősítik a kézizmokat, ügyesítik a kezeket, segítenek az összerendezett mozgás elérésében. Fejlesztik a szem-, kézkoordinációt, a figyelmet, és ha mondókákkal, énekekkel kísérjük, akkor bővítik a szókincset, és fejlesztik az emlékezetet is.

A kéz-, és ujj játékokat tulajdonképpen már akkor elkezdjük a kisbabánkkal, bár talán ekkor még nem tudatosan, amikor az ökölbe zárt kezének ujjait óvatosan, egyenként kinyitogatjuk, megsimogatjuk az aprócska tenyerét, megpusziljuk a pöttömnyi ujjacskákat.

És folytatjuk akkor, amikor ölbéli játékaink során énekelgetünk, mondókázunk nekik, miközben simogatjuk, csiklandozzuk, tapsoltatunk, egyszóval mozgatjuk a kezecskéket, ujjakat. Majd egy idő után a gyermek már maga is képes lesz arra, hogy kezdetben velünk együtt, de már egyedül mutassák be a különféle mozdulatokat.

kezek

Simogatók, csiklandozók, tapsoltatók, ujjszámolók, mozgatós mondókák már eddig is szép számmal szerepeltek itt a Picibabán. A főoldal arhívumában lehet szemezgetni belőlük. Következzék itt néhány további játékos, mondókával, dallal kísért kar-, kéz- és ujjmozgató.

Itt a kezem, jobb és bal,
(egymás után nyújtsuk előre előbb a jobb, majd a bal kezet)
Összeverem, megszólal.
(ökölbe zárt kezeinket, ütögessük egymáshoz)
Itt a kezem, bal és jobb,
(kezek előrenyújtása megadott sorrendben)
Most kell vele tapsolnod.
(tapsolás)

Kis Kati főzi kásáját.
Keveri, keveri,
Mindig jobbra keveri.
Keveri, keveri,
Mindig balra keveri.
(ökölbe zárt kézzel keverőmodulotokat végzünk a karunkkal,
jobb kézzel, és bal kézzel is)

Hüvelykujjam korán kel,
Minden ajtón bekopog,
Felébrednek a szomszédok,
S köszöntötték: Jó napot!
(a kéz ökölben, majd a hüvelykujj előbújik,
és szép sorban összeérintjük a többi ujjakkal)

Így törik a diót, kopp-kopp-kopp,
Így meg a mogyorót, ropp-ropp-ropp.
(ökölbe zárt kezeinket ütögessük egymáshoz úgy,
hogy előbb a jobb, majd a bal kéz legyen felül)

Töröm, töröm a mákot,
(összeütöqetjük a két öklünket,)
Sütök vele kalácsot,
(ujjainkat kinyújtva, a két tengerünket összelapítgatjuk)
Édes mézzel megkenem,
(kinyújtott ujjakkal, az egyik tenyerünkkel végigsimítjuk a másikat)
A sütőbe beteszem,
(két kezünket tenyérrel felfelé előrenyújtjuk a karokkal együtt)
Óvatosan kiveszem,
(visszahúzzuk a kezeket)
Mindet-mindet megeszem.
(két kezünket felváltva a szánkhoz tesszük, és evést mímelünk)

Kipp-kopp kalapács,
Mit kalapál a kovács?
Kalapálja a vasat,
Fölszítja a parazsat.
(Ökölbe zárt kézzel felváltva kalapáló mozdulatot végzünk.
Az utolsó sornál két kezünk ujjait ökölből, hirtelen kinyújtjuk egyszerre.)

A cikket írta, a mondókákat összeállította: duli. Köszönet érte!

Ha Te is ismersz még kéz- és ujj játékot, verset, mondókát, akkor oszd meg velünk!

Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media