2018. október 19., péntek - Nándor napja

mt

Gyógyító mesék: Ha a gyerek nem becsüli a játékait

2017-11-15 23:11:41

Póda Erzsébet: A makrancos kisfiú

Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos kisfiú. Amikor például bevásárolni ment az édesanyjával vagy az édesapjával, mindig jelenetet rendezett, ha nem kapta meg az üzletben azt, amit kiszemelt magának. Ilyenkor visított, toporzékolt, míg csak köréjük nem gyűltek a bevásárlók, úgyhogy szülei végül is kénytelenek voltak megvenni az árut. A kisfiút az sem érdekelte, hogy a kiszemelt játékból vagy más tárgyból otthon már volt egy ugyanolyan. Amit a fejébe vett, abból nem engedett. Ezért aztán a szülei nagyon szomorúak voltak, de mivel egyszem kisfiukat nagyon szerették, soha nem mondtak neki nemet, mindig teljesítették valamennyi kívánságát.

Pedig a kisfiú talán nem is érdemelte meg ezt a nagy szeretetet, mert játékaival nagyon mostohán, sőt, néha gonoszul bánt. Amelyik maciját, kisautóját vagy más játékát megunta, azt egyszerűen kihajította a szemétbe és persze nyomban újat követelt helyette. Azt talán már mondanom sem kell, hogy rögvest teljesítették kívánságát.

A szegény, szerencsétlen játékok végső elkeseredésükben panaszleveleket írtak Meseországba, egyenesen az Igazságtévő Tündér címére. Amikor már tizenkét zsáknyi panasz gyűlt össze, Igazságtévő Tündér megelégelte a dolgot, leült az ötletadó sámlijára és gondolkodni kezdett. Vajon mit lehet csinálni egy ilyen végtelenül makrancos, sőt egyenesen rossz gyerekkel? Mi a teendő? Három nappalon és három éjjelen át egyfolytában töprengett, míg eszébe nem jutott a megoldás. Ekkor elővette varázspálcáját az almáriumból, az övébe dugta, füttyentett egyet a szélhajtotta papírsárkánynak, zsinórjára pattant és pillanatokon belül a kisfiú szobájában termett.

autó

A kisfiú már ágyban feküdt, épp a legújabb meséskönyvét böngészte nagy unottan.
- Hát te mit keresel itt? - kérdezte köszönés helyett a Tündért, amikor észrevette, hogy az ágyánál áll. - Ki hívott és egyáltalán ki engedte meg, hogy begyere a szobámba? - utálatoskodott.

Igazságtévő Tündért nagyon felbőszítette ez a fogadtatás. "Bizony, a levélíró figurák nem túloztak panaszleveleikben, sőt, a helyzet talán sokkal komolyabb, mint gondoltam," tűnődött magában, majd dühösen így szólt:
- Először is: ha valaki látogatóba jön hozzád, akkor köszönéssel illik fogadnod…

De a kisfiú nem figyelt a Tündér szavaira.
- Nekem senki sem dirigálhat! Te sem! - kiabálta. - Tűnj el, nem vagyok rád kíváncsi!

Igazságtévő Tündér gondterhelten ráncolta össze homlokát és komolyan, nagyon szigorú hangon így szólt:
- Nézd kisfiú! Három napot kapsz tőlem, hogy elgondolkozz azon, amit mostanában művelsz, és ha nem változtatsz undok viselkedéseden, újra visszajövök és büntetésed nem marad el.
Azzal felpattant a szélhajtotta papírsárkányra és hipp-hopp máris Meseországban termett.

Másnap reggel, amikor a kisfiú felébredt, azon gondolkozott, milyen furcsa álmot látott az éjjel. De nem töprengett sokáig, rohant a konyhába reggelizni.
- Jó reggelt kisfiam! Megmosakodtál? - kérdezte tőle az anyukája.
- Igen - hazudta a kisfiú.
- És fogat is mostál?
- Igen - füllentett újból a kisfiú, és nekilátott a reggelinek.
Reggeli után visszament a szobájába és "játszani" kezdett, vagyis lerámolta a polcokról a szegény mesefigurákat, ide-oda hajigálta játékait, majd amikor megunta a dolgot, üres tekintettel kibámult az ablakon. Aztán kitalálta, hogy neki egy új kisautó kell. Addig nyúzta anyukáját, míg el nem indultak a játéküzletbe. Vettek is három kisautót. Hazaérkezve a kisfiú első dolga volt, hogy a régi autócskáit a szemétkosárba dobta és csak az újakkal foglalkozott, versenyzett velük a padlón.

Közben letelt a három nap, de a kisfiúnak persze esze ágában sem volt megjavulni. Különben is - teljesen megfeledkezett Igazságtévő Tündérről. A tündér pedig a betekintő látcsövével a három nap alatt többször is bekukucskált a kisfiú szobájába, de semmi változást nem észlelt. Megint leült az ötletadó sámlijára és hosszasan gondolkodott. Amikor nagy sokára felállt a sámliról, tekintete nagyon gondterhelt volt. Ismét felpattant a papírsárkányra és máris ott termett a kisfiú ágya előtt.
- Jó estét! - köszönt, még mielőtt a kisfiú szólásra nyitotta a száját. - Három nappal ezelőtt figyelmeztettelek, ha nem javulsz meg, megbüntetlek. Amint láttam, továbbra is csúnyán bánsz a játékaiddal, nem tudsz rendesen viselkedni, ráadásul hazudozáson is rajtakaptalak. Hallgasd hát a döntésemet! Ezentúl a játékok, a mesefigurák, a rajzfilmek és a színek láthatatlanná válnak számodra, amíg csak meg nem tanulod, mi az illem, hogyan kell bánni a játékokkal és hogyan kell viselkedned a szüleiddel szemben. Most csak ennyit akartam mondani. Viszontlátásra, amíg meg nem változol! - mondta el egy szuszra és azon nyomban el is tűnt. És vele együtt a szobában található valamennyi játék. De mivel a kisfiú nagyon álmos volt már, a változást nem is vette észre, mély álomba merült.

Másnap reggel, miután felébredt, megrökönyödve látta, hogy szobája teljesen üres. Eltűntek a játékok, a mesefigurák, a meséskönyvek lapjairól a mesék, a falakról a színes képek helyett üres keretek lógtak. Többször is körbejáratta tekintetét a szobáján, de mindhiába - a színek, a játékok bizony hiányoztak. Eszébe jutott a Tündér…
- Hát, az Igazságtévő Tündér tényleg nem tréfált! - gondolta.- De odakint biztos minden a helyén van.
Azzal kifutott a konyhába reggelizni. Lódítva, hogy megmosakodott már, nekilátott az evésnek. Ámde rögtön észrevette: valami nincs rendjén. Tányérkájáról hiányzott a három kismalac, bögréjéről az elefánt, az abroszról pedig a piros szívecskék. Megint eszébe jutott a Tündér… Körülnézett a konyhában és ámulva vette észre, hogy körülötte minden teljesen megváltozott. A megszokott, színes berendezés helyett, minden csupa szürke, fekete meg fehér lett. - Ez komoly lehet - gondolta magában, de nem mutatta meglepetését. Reggelijét be sem fejezve eltolta magától a tányért, és nem követelőzően, mint ahogy szokta, de nagyon morcosan kijelentette: a játéküzletbe akar menni.

Ott érte aztán csak igazán nagy meglepetés! A hatalmas, máskor oly vidám, játékokkal zsúfolt üzlet üresen tátongott. Pontosabban, csak a kisfiú nem látta a játékokat. Édesanyja ugyan állandóan kérdezgette:
- Tetszik neked ez a kismozdony? Mit szólsz ehhez a helyes mackóhoz? Nini, milyen aranyos gumizsiráf! De a kisfiú minden kérdésre nemmel válaszolt, és szinte megmerevedett, amikor látta, amint a gyerekek leemelnek a polcokról valamit, amit ő nem láthat, és az anyukájuknak mutatják. Vagy ahogy az üres polcokra mutogatnak vidáman. Vagy amint az elárusítónő a semmit csomagolja.
- Hiszen itt nincs is semmi! - mondta anyukájának, mire ő megkérdezte: - Hát, ha neked semmi sem tetszik, egyik játék sem, akkor mit szeretnél csinálni?
- Menjünk el az állatkertbe - mondta, és kívánsága máris teljesült. A kisfiút azonban az állatkertben is nagy meglepetés érte. Az elefánt nem trombitált és nem nyújtogatta az ormányát vidáman, a víziló egyszer sem mutatta meg hatalmas fogsorát, a kenguru erszényében semmi se volt, a csimpánzok nem bohóckodtak, a kakaduk nem rikoltoztak és a papagájok szürkén kapaszkodtak kalitkájuk rácsaiba. A kisfiú csalódottan ballagott haza, és hiába kérdezgette anyukája, hogy miért ilyen csöndes ma, nem válaszolt semmire.

Hazatérve bement a szobájába, kezével megtámasztotta az állát és nézte, nézegetette a csupasz polcokat. Azon vette észre magát, hogy mi tagadás, nagyon hiányoznak a játékai. A nagy barna macit is szeretette, nem is tudja megmagyarázni, miért szokta a sarokba vágni. És a kisautókat is - milyen jó volt száguldozni velük a padlón… De a többi játék is nagyon hiányzott neki. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejében és nagyon szomorú volt. Este nehezen aludt el és másnap fáradtan, csalódottan ébredt, mert nem látta maga körül a kedves, színes játékait. Úgy érezte, ha nem játszhat, nem is érdemes fölkelni, ezért fekve is maradt, reggelizni se ment. Édesanyja aggódva jött be hozzá és rögtön megmérte a kisfiú lázát.

- De hiszen neked nagyon magas lázad van! - mondta ijedten és máris kihívta a doktor bácsit. A doktor bácsi sokféle orvosságot írt fel a receptre, de egyik sem segített még napok múltán sem. A kisfiú csak feküdt az ágyban, sápadtan, lázasan és egyre csak azt kérdezgette, miért tűntek elé a játékai?
Aztán egy napon, este, amikor már mindenki aludt, megérkezett az Igazságtévő Tündér. Amikor megjelent a kis beteg ágyánál, a kisfiú gyorsan köszöntötte:
- Szervusz Igazságtévő Tündér! Kérlek, változtasd meg döntésedet, mert már megjavultam! Kérlek, add vissza a játékaimat, mert nagyon hiányoznak nekem és én ígérem, hogy soha többé nem fogom bántani egyiket sem!

A Tündér pedig így válaszolt:
- Látom és tudom is, hogy komolyan beszélsz. És már köszönni is megtanultál. Be kell látnod, kisfiú, a játékok, a mesefigurák nem azért vannak, hogy a gyerekek zsarnokoskodjanak felettük, kínozzák őket, hiszen az nekik nagyon fáj. Nekik az a küldetésük, hogy szórakoztassák a gyerekeket, hogy játsszanak velük, hogy szeressék őket. Remélem, megjegyezted szavaimat! - azzal hipp-hopp, megint eltűnt.
Másnap reggel, amikor a kisfiú felébredt, először nem akart hinni a szemének: a polcokon teljes színükben ott pompáztak a játékok, a mesekönyvek lapjai újra megteltek színes rajzokkal, és a kispaplanról is vidáman mosolygott rá Vuk meg a többi rókakölyök. A kisfiú boldogan kelt ki ágyából, összerakta az ágyneműjét, felöltözött, bement a fürdőszobába, megmosakodott, fogat mosott, megfésülködött, és indult a konyhába.

Anyukája már elkészítette a reggelit, és mint mindig, már az asztalon, a piros szívecskés abroszon várta őt az elefántos bögréje, tele finom kakaóval, a három kismalacos tányérkája, rajta a vajas pirítós.
- Jó reggelt, anyuka! - köszönt a kisfiú. - Jaj, de éhes vagyok - és nekifogott a falatozásnak.
Édesanyja megrökönyödve nézett a fiára. Talán most hallotta őt először rendesen köszönni, és kérdezés nélkül is tudta, hogy ma reggel valóban megmosakodott, megfésülködött az ő makrancos kisfia.
- Szervusz kisfiam! - mondta. - Mondd csak, nincs semmi bajod?
- Már igazán sokkal jobban érzem magam. És képzeld csak, anyuka, igaza van a Tündérnek, mert a játékokkal tényleg játszani kell és szeretni kell őket, különben elmennek. És látod, én már jó vagyok, mert visszajöttek hozzám, mert nekem tényleg hiányoztak, mert én nem is tudtam, hogy szeretem őket… Szóval, én rossz voltam a játékaimhoz és nem viselkedtem illedelmesen sehol sem, és akkor a Tündér engem megbüntetett, de azt hiszem igazságosan. Anyukám, ugye nagyon fontos a szeretet? - mondta el mindezt a kisfiú egy szuszra.

Édesanyja először furcsán nézte kisfiát, csak bólogatott szavaira, igen, persze, de eleinte nem nagyon értette, miről beszél a gyerek. Aztán odalépett hozzá, megsimogatta a kisfiú fejét és így szól:
- A szeretet a szív legmélyebb rejtekéből jövő legtisztább, legőszintébb és legnemesebb érzés. Szeretet nélkül nincs értelme semminek és szeretettel mindent legyőzhetsz. A rosszaságot, a gonoszságot, a makrancosságot is… Látod, neked sikerült, mert a szeretet ott volt a szíved mélyén, és te engedted, hogy úrrá legyen a rosszaságodon. Tudod, kisfiam, a szeretet minden szívben ott van, csak vannak, akik olyan mélyen eltemetik magukban ezt az érzést, hogy soha nem tud belőlük előtörni. De te már tudod, milyen jó szeretni, és meglátod, ezentúl soha nem fogsz unatkozni…

És a kisfiú soha többé nem unatkozott, nem bántotta játékait, nem makrancoskodott, nem rosszalkodott, mindig illedelmesen viselkedett, mert tudott szeretni. Az Igazságtévő Tündér pedig hosszú időre a sutba vethette ötletadó sámliját…

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
baleseti kártérítés Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media