2018. október 20., szombat - Vendel napja

mt

Nyári ajtódísz

2018-06-10 23:02:14

ajtódísz

Nyári ajtódísz

Kellékek:

  • Sáslevél,
  • száraz búza vagy árpafejek,
  • tavaszi virágok,
  • zöld levelek,
  • kötöző,
  • színes rafia,
  • zsákanyag a masnihoz.

Szükséges eszközök:

  • Olló,
  • metszőolló.

Az elkészítés menete:

A sáslevelek közül kiválasztunk hármat, aminek közel azonos a vastagsága, majd egyforma hosszúra is vágjuk metszőolló segítségével. Fontos, hogy a metszőolló éles legyen, mert amúgy csak roncsolja az értékes alapanyagokat.
Az egyforma hosszú sásleveleket - a végüktől azonos távolságra - megkötözzük  páronként, hogy egy háromszöget alkossanak. Csak arra kell nagyon ügyelni, hogy a kötözőt ne szorítsuk meg túlságosan, mert akkor a sásleveleket túlságosan elnyomhatja, rossz esetben meghajthatja, és akkor egyáltalán nem lesz szép az alkotásunk.

Ha a háromszöggel készen vagyunk, akkor már csak fel kell díszíteni kicsi tavaszi csokrokkal. Kérjük meg a kicsinyünket nyugodtan, hogy szedjen össze kicsi csokrokat úgy, hogy neki tetszik. Tegyen bele zöldeket is, virágokat is, szárazvirágot is, és búzafejeket is. az összeválogatott csokrocskákat szépen rendezzük el, és a száraikat kössük össze, vágjuk megfelelő hosszúságúra, majd erősítsük a már elkészített háromszögünk sarkaihoz.

A zsákanyagból kivágott téglalapot a közepénél ráncoljuk össze, hogy kis masnit kapjunk, és erősítsük az ajtódíszünk csúcsára. A kötözőanyagokat takarjuk el színes rafiával, majd készítsünk rövid akasztót is, hogy könnyen az ajtóra tudjuk függeszteni.

Egyszerű, gyors, olcsó ajtódísz. Kevés energiát befektetésével az ajtón belépő barátaink, rokonaink elé idézhetjük a nyár hangulatát.

Jó munkát kívánok!

Feltöltötte: Adrienn.

Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media