2018. augusztus 15., szerda - Mária napja

mt

Feng Shui a gyerekszobában

2018-03-18 23:11:32

Nem vagyok egy Feng Shui guru. Nem is igazán hiszek benne, bár tisztelem azokat, akik igen, és tiszteletben tartom véleményüket. Nem gondolom, hogy ilyen hatással lennének a körülöttünk elhelyezett tárgyak ránk. Viszont arra a megállapításra jutottam, hogy a Feng Shui elvei alapján berendezett lakások, szobák a szemnek nyugtatóak, a léleknek harmonikusak. Valamikor például az egyik jóbarátom arra taníott, hogy a legnagyobb kuplerájban, ha nem csinálok semmi mást, csak a dolgokat egymásra merőlegesen, avagy egymáshoz képest párhuzamosan rendezem el, akkor az máris rendezettnek tűnik. Kicsit utánaolvastam, hogy milyen Feng Shui elveket kell szem előtt tartani, ha gyerekszobát szeretnénk berendezni. Próbáljuk ki, hátha az iszonyatos játékhegyeket lehet úgy rendezni, hogy harmonikusnak tűnjék.

Ablakok

Az ablakokon keresztül jön be a fény, igyekezzünk minél kevesebbet eltakarni belőle sötétítő függönyökkel. Ha mégis sötétítő függönyt teszünk föl, legyen a színe pasztell, hogy a tűző napot visszafogja, de a fény bejusson a szobába. Persze, meg lehet ideologizálni, hogy a csi itt jön be a szobába… nevezzük csak nyugodtan fénynek.

szoba

Növények

A szoba ne legyen növénymentes. Válassz azonban mindenképp olyanokat, amik kerek levelűek, nem mérgezőek, és azokat is olyan magasra helyezd el, hogy a kicsi ne érje el, ne tudja se magára rántani, se homokozni a földjében, se megcsócsálni a gyökerét, levelét. Keress a növénynek természetes anyagból készült kaspót, és öntözd rendszeresen, a leveleit tartsd tisztán. Igen, ez megint csak a csi miatt kell… Vagy csak egyszerűen azért, hogy a növény otthonossá varázsolja a szobát, csökkentse a levegőszennyezést (még ha minimálisan is), párásítsa a levegőt, és a csemetét felelősségre nevelje, hiszen látni fogja rajtunk, hogy mi is rendszeresen ápoljuk a kis növényünket, locsolgatjuk két-háromnaponta. És valóban igaz az is, hogy jó, ha többféle élő növény van egy szobában, mert az is jól néz ki. A fonnyadó levelektől, száraktól pedig mindenképp szabaduljunk meg, mert ronda, meg a csi is biztosan elhervad tőle.

Bútorok és a rend

A Fenf Shui szabályai szerint a bútorok természetes anyagból készüljenek, portalanok legyenek, a szekrényekbe ne zsúfoljuk be sem a rengeteg ruhát, sem a rengeteg játékot. Állítólag a rumlis polcok, rendezetlen fiókok amolyan energiacsapdák. Csak amiatt érzem úgy, hogy ebben van némi igazság, hiszen az ember mindig az előtte lévő dolgoktól, történésektől fárad el. És ha ránézek egy fiókra például, amiben kupi van hónapok óta, akkor már előre elfáradok a gondolattól is, hogy abban rendet kellene tenni. Szóval, vegyünk nagy levegőt, és legyünk túl rajta. Ne csináljunk az otthonunkba ilyen fölösleges energiacsapdákat. Pláne ne a gyerekszobában.

Játékok, kacatok

Ha valamit két évig nem használtok, akkor azt vagy dobjátok ki, vagy ajándékozzátok oda olyan valakinek, aki értékeli, és hasznát veszi. Nem kell ehhez különösebb Fenf Shui, hogy az ember érezze, hogy ha millió játéka van a kölöknek, de a negyedével sem játszik, akkor a többi nem más, mint porfogó. Abból pedig már amúgy is van bőven. A két éve már nem hordott gyerekruhát a kicsi már rég kinőtte biztosan. Ha nem terveztek kistestvért, akkor nem kell tárolgatni, jobb elajándékozni akár ismerősnek, akár a szeretet szolgálatnak, vagy egyszerűen csak egy rászorulónak. A rengeteg játékkal is hasonló a helyzet. Ha a szoba tele van kacattal, az „megfolytja” a gyereket. Már nem is tud dönteni, hogy mivel játszana szívesen. Meg nem is értékeli úgy, ahogy azt kellene, ha túl sok van szem előtt. A kevesebb ezért néha több. Dobozold a fölösleget, és ha megtartod, akkor vidd le a pincébe, és néha otthon is rendezz játékcserét. A megmaradt, kiválogatott játékokat pedig rendezzük el ízlésesen, keressünk neki praktikus tárolókat, kosarakat, hogy ne a szőnyegen heverjenek szanaszét. A kicsorbult, eltörött, meghajlott játékokat pedig javítsd meg, vagy dobd ki. És ne csak azért, hogy a csi úgy áramoljon, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, hanem azért, mert a törött élek fokozottan balesetveszélyesek, és a tönkrement játékokkal játszani nem lehet.

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media