2018. július 17., kedd - Elek, Endre napja

mt

Jöhet a harmadik?

2017-12-10 23:18:55

Lassan 6 éve vagyok itthon a gyerekeimmel. Betegszabi, TGYÁS, GYED, GYES, majd ismét betegszabi,  TGYÁS, GYES, GYED.  Várandósság, szülés, szoptatás, pelenkáról leszoktatás, és megint várandósság, szülés, szoptatás, pelenkáról leszoktatás. 6 év iszonyú hosszú idő. Nem csoda, hogy sok anyuka a második gyermek után a munkába menekül. Szó szerint menekül, hiszen nagyon egyhangú, erőtpróbáló tud lenni két kisgyerekkel eltöltött ilyen hosszú idő. Néhányan viszont örömmel vállalják a harmadik csemete érkezését. Sok család, sok anyuka örömmel áll a feladat elé. Az ismerőseim között is van most legalább három pár, akinek hamarosan megérkezik a harmadik-negyedik babó, nomeg néhányan most éppen "csak" az elsőt, vagy "csak" a másodikat várják. Nagyon sok a terhes kismama körülöttem. Úgy érzem, kimaradtam valamiből, amibe nagyon is szeretnék bele tartozni.

Mégsem ösztönösen vág bele az ember egy ilyen komoly dologba. Mérlegel, latolgat, bátorságot gyűjt, és persze számol, nagyon sokat számol... Ki fogunk-e jönni anyagilag? Mennyit kell félretenni, hogy belevágjunk? Az én keresetem kiesik, az Apáé elég lesz? És még egy rakás ehhez hasonló kérdés villan az ember lányának agyába, és persze nem csak az anyagiakat kell végiggondolni. Végzek egy kis mérlegelést, és várom, hogy Ti is beleszóljatok, adjatok tanácsot, gondolkodjatok kicsit velem.

bari

Mi lesz nehezebb, ha lesz még egy gyerek a családban?

  • Hely: Eddig az volt a kifogásom, hogy nincs elég hely a lakásban. Másfél szoba két gyerekkel, itthon végzett munkával, munkatársakkal nem egy leánylom. Persze megoldottuk, de akkor is KICSI!!!!  Még egy gyerek nem fért el. Ez a kifogás egészen 3 hónappal ezelőttig tutijól megállta a helyét, de most... költözés után ez már nem indok. Kaptam néhány plusz szobát.
  • Munka: Két gyerek mellett is iszonyúan nehéz dolgozni, de mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyáltalán van mit dolgoznom. Ha teherbe esek, megszületik a harmadik, akkor is ugyanúgy fogok tudni dolgozni, mint ahogy eddig is tettem, csak időm lesz kevesebb... Kérdés, hogy elég lesz-e annyi idő a munkám végzésére... Ezt persze csak akkor tudom meg, ha ott vagyok, addig csak találgatok.
  • Idő: Eddig is nagyon kevés idő jutott önmagamra. Már szinte nem is hiányzik. Megtanultam alvásidőben fürödni, rájöttem, hogy főzni a gyerekkel együtt sokkal élvezetesebb, a takarítás meg úgyis olyan, mint a hóesésben a hólapátolás. Soha nem lesz vége. A szülést követő első év a legnehezebb, amíg helyhez van kötve az ember, mert az újszülött naponta 5-8 alkalommal szopizik, amit meg csak helyhez kötötten lehet végezni. Most azt gondolom, hogy ez nem fog menni, de a hormonok majd jól besegítenek, hogy kellően kiütve érezzem magam, és ne is akarjak fölállni egy percre sem. :) Meg persze nincs is édesebb dolog egy szopizó kisbabánál! A másik kettő meg elfoglalja magát addig. Már minden szobában kialakítottunk játszó sarkot, úgyhogy akárhol lekötik magukat. Így már most is nyugodtan jut időm dolgozni, TV-t nézni... persze csak mesecsatornát, mert a híradó unalmas, csak engem érdekelne.
  • Türelem: Ez az, amiből a legkevesebb van mostanság. Hogy fog jutni még egy kicsire??? Bár, most nyári szünet volt, az oviidő sokkal könnyebb, úgyhogy nem ezt kell alapul venni, de mostanság már sokszor előfordult, hogy az esti imáimban az "Istenem, add, hogy szeptember 1. előtt kezdődjön az ovi!" mondatot befoglaltam. Csak az egyik megy ugyan, a másik itthon marad, de egy gyerekkel sokkal könnyebb, mint kettővel, ha csak egy marad itthon, akkor nincs semmi gondom. Meg egyébként is: Szorgalmasan gyakorlom a jógán tanítottakat, a légzőgyakorlatok kimondottan jók, és a citromfű tea tényleg használ, no meg ha nem kell közben dolgozni, kifejezetten szórakoztató a gyerekekkel lenni. :)
  • Ruházkodás: Ismét be kell szerezni az összes babaruhát, kiságyat, ami menet közbe elvándorolt tőlünk. Ez iszonyú pénz, energia. Meg vasalgatni megint, külön mosni... Bár... a meglévő, heti 8 adag ruha mellé plusz még egy-kettő már nem számít, meg nem is dobtam ki a gyerekek kinőtt holmijait, csak akad annyi, amennyi kell, merthogy fiú és lány ruhácskáink is vannak dobozolva. a kiságy meg nem is olyan drága. 10.000-ért már lehet venni.
  • Szex: Most nevetnek biztosan azok, akik még csak az elsőt tervezik, pedig igen, ez egy nagyon fontos, és igen sarkalatos pontja az életnek. Senki sem lesz boldog, ha a házasság tönkremegy, mert Anya minden nap hulla fáradt, és amikor meg nem, akkor állandóan van egy gyerek a családi ágyban, merthogy ezek vándorolnak ám minden éjjel. Még akkor is, ha következetesen úgy szoktatjuk őket, hogy a szülői ágy tabu, de három gyereknél pont mindig van legalább egy fogzó, szopizó, szeparációs félelemmel küzdő, vagy anyás/apás. Lehet, hogy néha ez szörnyű, de leggyakrabban kedves dolog. Olyan édes, amikor éjjel egy ici-pici kezecske megsimogat, megölel, és reggel közelről suttogja: Szeretlek Anya! :) Ezért, amikor a fáradtság nem lesz úrrá rajtunk, vonuljunk másik szobába, ahogy eddig is. Ezen már egy harmadik manó nem változtat. 10 évesen már egyik sem akar majd velünk aludni... sajnos!!!
  • Pénz: Igen, ez egy sarkalatos pont. Ebből sosem elég. Ha milliókat keresnénk havonta, az is kevés lenne. Reménykedem, hogy tényleg létrejön az adóváltozás, meg a családi adózás, amit most ígérnek, és akkor nyugodt lehetek a pénz felől. De addig izgalmas a történet. A havi rezsi, a törlesztőrészletek pont elviszik a pénzünket minden hónapban. És örülhetek, hogy nincs extra kiadás, mert akkor bajban vagyunk. Felelőtlenség így gyereket tervezni??? Talán igen, de a gyerek az első évben nem kerül sokba, ha ruha már van. Pelenka pont kijön a családi pótlékból, többet soha nem költöttünk rá. Az meg ugye jár a 3. gyerek után is. Sőt, itthon maradhatok vele hivatásos anyának. Akkor az állam sokáig támogat... kijövünk-e belőle???? Ahova a Jóisten báránykát ad, oda legelőt is ad!

Most tutijól felsoroltam a kifogásaimat, és meg is magyaráztam, hogy ezek nem is kifogások. Akkor már csak egy dolog hiányzik: BÁTORSÁG! Merthogy a pozitív dolgok annyira csábítóak.

Mi lesz jobb, ha lesz még egy gyerek a családban?

Három kicsi poronty fog szaladgálni körülöttünk. Megint lesz babaszobánk. És lehetőségem lesz megint itthon maradni, és itthonról dolgozgatni valamit. Minden időmet a gyerekeimmel tölthetem továbbra is. Elővehetem megint a babaruhákat! És a maradék pénzem ici-pici cuccokra költhetem. És az a babaillat.... És egyébként is 2 gyerekkel csak reprodukáljuk önmagunkat!
Megosztás:
Hozzászólások
  • CsiziOdry
    2010-08-27 14:01:58
    Én még csak a másodikat várom, a kisfiam 1 éves és november 11.-én érkezik (elvileg) a következő csemete. Már most aggódok hogyan lesz, egyik kicsi, másik pici. Mondjuk pont így terveztük, de néha elfog a kétség... Főleg mikor úrrá lesz rajtam a fáradtság, hogy egy gyerekkel milyen sok meló van, akkor mi lesz kettővel. Nemhogy hárommal, esetleg többel. Szóval én több gyerekben gondolkodtam, mikor még csak elsőt vártam, de már nem vagyok benne olyan biztos.Talán megelégszem kettővel. De ami igaz az igaz, csábító a gondolat, hogy az ember megint babát várjon és babázzon, mert mindennek megvan a varázsa. Viszont még egy gyerek is SOk sokszor és eszembe jut mi mindenre volt időm lánykoromban. Nehéz kérdés.Megbánni nem bántam meg semmit az tuti, sok az öröm a picurokkal, de elgondolkodtató tényleg, hogy azért három?????
  • fourbaby
    2010-08-27 14:43:58
    Tanácsot adni ilyen kérdésben nem lehet. Nem lenne jó ha bárki rá, vagy lebeszélne. Én csak tapasztalatokról beszélnék. Nekem 4 manóm van és ha újra kellene kezdenem sem lenne másként. Erő, türelem valahogy mindig volt annyi amennyi kellett. Boldogságból és szeretetből viszont mérhetetlen és kimeríthetetlen készletünk van. A pénz a legnehezebb kérdés, de valahogy az is mindig elég volt. Soha sem úsztunk a pénzben, de annyi volt, hogy a fontos dolgokra jusson. A szex is fontos kérdés, ahogy írtad, de ez is megoldható. Találni erre is időt és alkalmas helyet. Talán amire szüksége van egy sok gyerekes anyának, az a találékonyság. Ebben a kérdésben viszont egyáltalán nem féltelek. Ha arra a döntésre jutsz, hogy jöhet a harmadik, hidd el, mindenből annyit kapsz amennyi kell! Bárhogy is döntesz, az lesz a helyes.
  • Adrienn
    2010-08-27 15:03:02
    Már hónapok óta morfondírozom ezen a kérdésen. Valahogy nem jutok előbbre. Imádom ezt a két kicsit, és úgy érzem, nem teljes még a család. anno 4-et terveztem én is, de kettőnél valahogy megtorpant a gondolat. Az lenne a tuti, ha véletlenül csúszna be, és véletlenül ikrek lennének! na, az szupi volna. De ilyen döntés... olyan izgalmas, meg olyan nehéz, hogy akkor legyen, vagy ne legyen??? Amikor egy volt, megkérdeztem egy kétgyerekes ismerőst, hogy sokkal nehezebb-e. Azt mondta nem. Aztán mikor nekem is kettő lett, összefutottunk, és már nem volt annyira biztos a nemben... Én akkor már tudtam, hogy bizony nehezebb, de nem kétszer, hanem mondjuk másfélszer. Most megint összefutottunk, neki már 3 van, és mondja, hogy a 3. fele olyan nehéz csak, mint a 2. volt.... Hát... elhatározás kérdése!
  • fvzita
    2010-08-27 21:51:44
    Én annak idején 3 gyereket terveztem, de most már azon is erősen gondolkodunk, hogy legyen-e második.... Nem a szüléssel, és a gyerekneveléssel van gondom, hanem félek attól, hogy mi lesz. Főleg az anyagi dolgok miatt. Most sikerült visszamennem a munkahelyemre, és nem szeretném még egyszer azt a tortúrát átélni, amit a kislányom születése előtt átéltem. De hát változunk, és változik a véleményünk is. Egyenlőre ez van, aztán majd meglátjuk.
  • timedli
    2010-08-27 22:31:37
    Én is a sok gyerek híve vagyok, a csajok mellé szeretnénk még egyet :-)
    ...de azért Adri, az ikerkérdést alaposan gondold át szerintem... ;-))))
  • Adrienn
    2010-08-27 22:41:45
    :) Erről úgysem én döntök. :) Persze, ha úgy hozná a sors, úgysem tennék ellene semmit. :)

    És rájöttem, hogy mi kell csak a sok gyerekhez: Szeretet! Sok-sok szeretet!! A többi mind megoldódik magától.

  • 2010-08-27 23:39:53
    Sziasztok .Hát nem tudom mit is írjak!Van ami tényleg nehéz van ami annyira nem is.Nekem 3 van.Van aki már jól ismer tudja nagyjából hogyan is élek vagy van sejtése.Mikor ikrekkel terhes lettem apa kinn austriába melozott akkor nem volt anyagilag semmi baj.De kb:4 hós voltam mikor csődbe ment a cég igen ez kinnt sem ritka.Ott voltam 1 gyerekkel és ikrekkel terhesen havi 40 ezer ft-val albérletben ami csak a bérlet volt 50 ezerMit tehet az ember eladtuk az autonkat ami kb fél évi bérlet rezsit fedezte igen ám de munka sehol.Nagy nehezen apa szó szerint éhbérér elhelyezkedett egy benzin kuton.El kezdtem önkormányzati lakásokra pályázni siker persze el maradt.A főbérlőmet egy isten vagy angyal küldte mellénk állt bíztositott nem fog kirakni csak a rezsit fizesük mig meg oldodik gond.Örök hála érte.Majd neki ugrott be atyaég hiszen osztály társa volt polgármester majd ő bemegy.Nem vette a fáradtságot be ment és szülésem elött 2 héttel költöztem be ebbe a picike lakásba ugy hogy semmim nem volt se kiságy se babakocsi se szekrény csak 2 ágy meg a korházba kellő cuccok.Mire a kórházból kijöttem barátnőm 260km-ről hozott kiságyat kiskádat játékokat ruhákat babáimnak.Anyaságiból meg vettem a baba kocsit és szépen talpra álltunk.Nem csinálnám másképp ma se.
    pici lakásban szüken élünk de boldogan és ami kell megvan.Egy dolog hinyzik az autó lassan 3 éve nincs de attól még élünk és meg vagyunk.

    Ami viszont nagyon igaz egy körforgás az életem minden nap ugyan az kellés reggeli bolt főzés ebédeltetés altatás mosogatás udira vagy játszira menni fürdetés vacsora felmosás és este net.ez minden nap így zajlik.H a épp rosz az idő akkor meg játszani rajzolni mondoka vagy épp ami mert szükségük van erre is.Tehát ami ebből levonható igen is hiányzik a munka az emberek.jó neten sok ismim van de ez nem olyan sajnos.Hiányzik a csend zavar a zene mert egész nap csajaim prédikálnak és már a zene is idegesít.Hiányzik egy romantikus séta pl a dunaparton apával.

    Tehát én azt mondanám fifti fifti mi a jó egyszer élünk és ezt mindenki maga alakítja hogyan miként szeretné.és adri utoró mondatod nagyon igaz de mellé írnám még a türelem-türelem az ne fogyjon nagyon.na jó hosszu lett:D bocsi
  • timedli
    2010-08-28 15:57:14
    Sok-sok elgondolkodtató dolgot írtatok...
    Nagyon szeretnék még gyerkőcöt, de ikrekből egyszer is elég volt köszönöm :-)))))) maradnék a szimpla szülésnél :-)))))))))))))))))))))))))))))

    Valójában nem is addig gázos a helyzet, ameddig édes kicsikék...addig tényleg sok mindenben tudnak segíteni barátok, rokonok (ágy, kád, játékok, rucik, stb.)

    A barátnőmnek iskolás volt a fia, ovis a lánya, amikor ikrei születtek, az sem volt egyszerű, de most, hogy már mindenki iskolás...most látom, hogy azért az élet nem csak habos torta, babaillat, móka és kacagás...
    Azt látom, hogy csak a különórákra (matematika, idegennyelv), csak egy vagyon megy el a négy gyereknek. Ráadásul ezek a különórák nem nagyzolási hóbortból fakadnak, hanem kinek ilyen a képessége, kinek olyan, a szülők nem szeretnék ha lemaradnának a suliban. És amikor a négyből legalább kettő beteg (mert egymást simán fertőzik :-))), csak úgy repkednek a 25-30eFt-ok a gyógyszertárban.
    Kettő közülük nagyon tehetséges sportoló, lett volna…
    Igen ám, de a versenysporttal járó utazások, sportszerek, kiegészítők stb.manapság nem fillérekbe kerülnek. Ámbár nem rossz módban élő családról van szó, mégis fel kellett adniuk ezt az álmot, mivel ott van még a másik kettő is, ezt egy gyerekkel közölni…na ja.
    Én, mint kívülálló csak azt látom, hogy a szülőknek magukra/egymásra szinte semmi ideje nem jut. Dolgoznak, hogy legyen mindenkinek miből enni, ruházkodni, tanulni, közlekedni, szépen lassan felőrli a szülőket.
  • timedli
    2010-08-28 15:58:25
    ...jahh, hogy a vagyon másik felét ne is említsem, amit a két nagy főiskolai taníttatására költenek...
  • lszilvia
    2010-08-28 18:24:26
    Nállunk is a 3. gyermek jön a családba. Egyáltalán nem bántam meg. Biztos nem lesz egyszerü, de érzek magunkban annyi energiát h elő tudjuk teremteni a kellő dolgokat a jövöben is. Most sem egyszerü, mikor még csak kettő van. A nagy most kezdi a 8.at, a kicsi meg jövö ősszel kezdi az ovit.
    Már most müvészet h megvan mindenünk- tele vagyunk hitellel amit nem egyszerü kinyögni havonta - de van meleg télen, és van mit enni. Van szeretet és összetartás a családban, és erre fogom nevelni a gyerekeket is.
    És igen van amikor le kell mondani valamiről, de az nem azt jelenti h nem lesz meg később.
    És mint mindenki számára - számomra sincs jobb érzés mikor odabujik a csöpp és megölel :)

    Nem egyszerü a 3. gyermek vállalása vagy nem vállalása. DE minnél többet gondolkodik rajta az ember annál jobban a NEM felé hajlik.
  • timedli
    2010-08-28 21:28:39
    Ezért aztán nem is gondolkodom, ha jön örülök, ha nem, akkor meg van két gyönyörű lányom :-)
  • avigal
    2010-08-28 23:04:22
    "Már hónapok óta morfondírozom ezen a kérdésen. Valahogy nem jutok előbbre. Imádom ezt a két kicsit, és úgy érzem, nem teljes még a család. anno 4-et terveztem én is, de kettőnél valahogy megtorpant a gondolat. Az lenne a tuti, ha véletlenül csúszna be, és véletlenül ikrek lennének! na, az szupi volna. De ilyen döntés... olyan izgalmas, meg olyan nehéz, hogy akkor legyen, vagy ne legyen???"

    Adrienn mintha a fejembe járnál :) Viszont tudom ,hogy mi hárman voltunk és az meg nem tul jó mert valaki mindig kilogót a játékból igy 2 vagy 4 a kérdés ,de közte van a hármaska .Viszont idő meg nincs már sok igy a 3x-en túl. Csak a szülök adhatnak a gyerekeknek testvéreket az meg jó dolog :D
  • avigal
    2010-08-28 23:05:29
    Most magamat gyözködöm inkább mint téged
  • Adrienn
    2010-08-29 08:36:38
    Mi is hárman voltunk, és valahogy soha nem lógott ki a sorból egyikünk sem. Mindig volt valaki, aki egyedül akart lenni, a másik kettő meg addig jól elvolt.... Most sok olyat látok, hogy két kicsi és két nagy gyerek van a családban. Ez nagyon jó lenne, és akkor még nem félnék az idő szaladásától, de nekem is ez a gondom. 3x körül már nem várhatunk 3-4-5 évet....:(
  • timedli
    2010-08-29 15:43:52
    Adri!
    Én májusban múltam 36, de egye kánya, vigyázok magamra, élek vagy 95 évig és simán nevelem még az uncsikáimat is :-))))))))))))))))))))))))
  • lszilvia
    2010-08-29 16:07:39
    Adri 70évesen is lehet szülni :) volt már rá példa. Vagy rosszul emlxem ls idősebb volt a nénike?

    Timedli - te is tudsz nekem ujat mondani :) én nem gondoltam h ennyi idős vagy, fiatalabbnak néztelek a fotokon :)
  • avigal
    2010-08-29 21:45:04
    Szilvi ezt nekem mondod v a másik Adrinak ? Lehetni lehet de.........
  • lszilvia
    2010-08-29 22:30:41
    avi - jolvan tudom hogy ott a DE :) Elsősorban Adriennek mondtam :)
    De tudom, én is szeretném ismerni az unokáimat :)
  • Timczimami
    2010-08-30 07:14:03
    Hmm, közérdekű a kérdés, és korántsem megalapozatlan. Én is 3.-ik kisbabánkkal vagyok terhes. Nekünk sem egyszerű, mert két lánykánk van; a nagyobbik az iskolát, a kicsi az óvodát kezdi. Tehát minden nap van valami. De láttam 3 gyerekes családokat, akik túlélik... Én is ebben bízom.:D Van egy drága jó férjem aki gondoskodik mindenről, segít is, így túlzottan nem aggódok. Eddig is megoldottuk, mind az anyagi, mind a nevelési dolgokat, ezután is meg fogjuk!!! Mi is sokat törtük a fejünket, hogy mi legyen, de ha már a Jóisten küldte... S van aki egész életében gyermekre vár... Én is kaptam már mindenféle megjegyzéseket, van aki egész egyszerűen lehülyézett, más pedig büszkén mondta, rajtunk nem múlik a magyar nemzet kihalása!!! Szóval a két vélemény között lehet válogatni. Nah, jó sokat írtam, de a lényeg, hogy örömmel várjuk babócát!!!
  • Adrienn
    2010-08-30 08:19:16
    Lehet, de az amniocentézis 35 év fölött, ha jól tudom, kötelező. És én egyáltalán nem szeretném....Már a gondolatától is elájulok.
  • valér
    2010-08-30 09:13:34
    Timczimami én is megkaptam a saját sogornőmtől hogy minek a harmadik mikor a kettővel se birok.Erre ma már négy gyerköcöt nevelek,míg ő még csak 1 -et.Nekünk 5 éven belül lett a 4 gyerköc .Én nem bántam meg imádom öket!
  • Timczimami
    2010-08-30 12:46:31
    Könnyen ítélkezik, aki kettőt se mer bevállalni...:P
  • Adrienn
    2010-08-30 13:23:53
    Igen, akinek nincs, vagy kevesebb van, és azt sem bírja, az könnyen ítélkezik.
  • noracska
    2010-09-07 18:03:50
    Én is hasonlót éreztem a harmadik előtt, azóta már a negyedik is megszületett. És nagyon örülök nekik! Ha érzel belül egy kis hívást, rögtön mondj rá igent, biztosan nem fog megbánni, még ha néha fárasztó is. Az örömeinkről: www.jelenpillanatok.freeblog.hu Jó döntést!
  • nelli20
    2010-09-07 18:56:02
    Nekem két fiam van és én is morfondírozok egy harmadik babócán. A két fiú ugyan kitölti a napjaimat, mégis úgy érzem még hiányzik valaki. A kisebbik lurkó ugyan csak 10 hónapos, de úgy gondolom nem sokat várnék, hogy próbálkozzak még egy csemetével. Inkább most vállalnám, minthogy visszamenjek dolgozni és pár év után újra kiessek a munkából. Ez az én véleményem és tudom, hogy nem bánnám meg, ha összejönne a harmadik gyerkőc, bár korábban álmodni sem mertem volna, hogy 3 gyermeket szeretnék. Most még is bennem van ez az érzés és nem tudok szabadulni tőle.
  • Adrienn
    2010-09-07 19:10:09
    Én is valami ilyesmit érzek, hogy nem teljes a család. valahogy 1-2 kölök még simán beleférne az életembe. persze iszonyúan hiányzik a meló, de majdcsak összehozom valahogy.... Döntés még nem született, csak győzködöm magam még mindig. :)
  • mergi
    2010-09-07 21:35:40
    Adrienn - az amniocentézis nem kötelező. Az első fiam 35 évesen szültem, a másodikat 37, és nem volt "szerencsém" a hasszurkához. Kombinált tesztet csináltattam, a dokim is beérte vele :) Én is úgy érzem, valaki még hiányzik, de a terhesség alatt valószínűleg sokat kéne feküdnöm, és ez meggondolandó két gyerkőc mellett... ha ez nem lenne, kicsit sem haboznék, mert a többi tényező mindig megoldható valahogy :)))
  • Meril86
    2010-09-07 22:00:16
    Nekem egy van, és egy is elég! Néha úgy érzem, hogy kell még 1, főleg mikor a férjemmel beszélgetünk erről, néha úgy gondolom, hogy 5 év múlva jöhet, néha meg azt, hogy elég ez az egy is!! Már dolgozom, így is kevés időm jut rá, pillanatnyilag jól esik, hogy emberek között vagyok, és nincsenek azok a monoton napok. Ez így egyenlőre nagyon jó!!!!
  • lenci32
    2010-09-22 22:32:26
    Nekünk is három gyerekünk van, a legkisebb decemberben lesz három, a középső most volt négy, a legnagyobb kilenc. Kertes házban élünk Pest közelében, így mindketten ingázunk, a biztos pont én vagyok a gyerekek életében, apa három műszakban dolgozik. Az anyagi oldal nehéznek tűnik, de gondold el a rezsi, az autó fenntartása szinte ugyanaz 4 mint 5 személyre, az óvodai ,iskolai években pedig remélhetőleg mindketten kerestek már. A gyerekek eddig anyagi okokból nem maradtak le iskolai rendezvényről,a nagy jár zeneiskolába, cserkészetre.Tény, hogy otthon főzök és nem járunk ész nélkül vásárolni,nincs kábeltévénk, nem dohányzunk, leginkább tömeg közlekedünk (90%-os jegy 55 ft Pestre-kocsival kb..700) új ruhákat mindegyik kap rendszeresen, és cipőjük is van,ha nem is márkás.Tankönyveket ingyen kapunk, az étkezés 50%-os kedvezménnyel jár. A betegségekről, rendszeresen járunk fülészetre mindegyiknek van egy kis hallás, mandula gondja. DE van megelőzés, az orrszívót és a köptetőt egy gyerekre is meg kell venni, és ha nem fogy el 4 hétig kidobni, nálunk legtöbbször meggyógyulnak mielőtt újat bontanánk.Ami sokkal több fogy az az ember idegrendszere, legyen valamennyi rend,kaja,ruha,időben el és hazajusson mindegyik gyerek az isibe,oviba. Viszont ha idősebb nőkkel beszélgetek sokszor hallom, hogy milyen kár,hogy nem lett több gyerekük, de kevesen bánják,hogy szültek még.
  • Adrienn
    2010-09-23 09:56:33
    Milyen igaz ez az utolsó mondat. :)
  • timedli
    2010-09-23 14:01:41
    Hát ez így van :-)
  • schgeorgina
    2010-09-25 11:28:35
    Ez az amniocentézis igen érdekes dolog. Nem értem, miért kötelező?!?! Egy ismerősöm nem akarta megcsináltatni, erre a dokija azt mondta neki, hogy nem akarja többet látni... Ez milyen dolog?? Mert a csaj azt vallja, hogy ha beteg is a baba, de megszüli! Akkor kérdem én, minek neki a vizsgálat? Egy orvos nem kötelezhet senkit ilyesmire, főleg, hogy milyen veszélyei vannak. És ha rossz eredményt ad, akkor kötelezné az abortuszra???
    Na témához szólva: mi úgy indultunk neki a férjemmel, hogy legyen 2, de a becsúszik a 3., az sem baj. Egyelőre az elsőnél járunk. :)
    Nagymamám 6 gyermeket felnevelt, és a következő években születtek: 1947, 1948, 1950, 1952, 1954, 1957. Na ehhez kellett erő!!! És mindig megoldották valahogy, pedig azok az idők sem voltak ám fenékig tejfel! Akkor még gyes sem volt (nemhogy tgyás, gyed meg betegszabi az elejétől, ha kiír az orvos)!
    A gyerek mindig öröm! Én ezt vallom! És mindig a mamám lebeg a szemem előtt, hogy igenis, meg lehet csinálni!
    Mellesleg én egyedül voltam... de ez nem a szüleim választása volt.
  • letti
    2010-09-25 12:31:20
    Mikor alszanak a gyermekeim,én is szeretnék harmadikat.Aztán mikor beindul az élet,úgy érzem nincs több türelmem.Több éve itthon vagyok,kicsit hiányzik a munka,egy más légkör.Ha majd 4-5 év múlva nem érzem magam kiöregedve,jöhet a tesó. (na meg előtte egy új lakás,mert akárhogy nézem a másfél szobánkba már egy gombostűfej sem fér el) És nem utolsó sorban az a döntő,hogy egészségünk legyen hozzá!
  • Timczimami
    2011-10-28 13:34:34
    Szóval, régen volt ehhez írva: tavaly Decemberben megszületett a legkisebb bébikénk
    és igazi örömöt és boldogságot hozott a házba!
    Mindenki rajong érte, ő pedig cserébe egy kedves, örökmozgó mosolygó apróság.
    ÉS a lényeg: 3 gyermeket is el tudunk terelgetni!

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
baleseti kártérítés Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media