2018. augusztus 15., szerda - Mária napja

mt

Játék a kezekkel, ujjakkal 2.

2018-03-30 23:15:57

Emeld az ujjad!

Kulcsolja össze a gyerkőc a két kezének ujjait, majd mutassunk rá az egyik ujjára anélkül, hogy megérintenénk, és kérjük meg a gyermeket, hogy emelje fel azt az ujját. Egymás után mutassunk így rá minden ujjra.

Vízhordás szivaccsal

Kitűnő finommozgást fejlesztő játék, ha egy vízzel töltött tálba szivacsot mártunk, majd egy másik, üres tálba nyomkodjuk ki a szivacsból a vizet. (Ügyesebbek szivacs nélkül, kézzel is megpróbálhatják.)

kezek

Ejtőernyő

Egy kisebb lepedőnek, vagy takarónak a két csúcsát fogja meg a gyerkőc, a másik két csúcsát pedig mi. Egyszerre emeljük magasra a lepedőt (a móka kedvéért, amikor lefelé száll az "ernyő", alá is bújhatunk).

Vagy kérjük meg a gyermeket, hogy próbálja meg megrántani a két csúcsánál megfogott lepedőt úgy, hogy kihúzza azt a mi kezünkből. Mutassuk be neki!

A lepedőre tehetünk néhány felfújt lufit. Amikor a magasba emeljük a lepedőt a lufik is felszállnak egy kicsit, ide-oda mozognak. Úgy irányítsuk a kezeinkkel a lepedőt, hogy a lufik ne essenek le róla.

Négykezes taps

Ilyet szerintem mindenki játszott már gyerekkorában.

Üljünk le egymással szembe. Tapsoljunk egyet külön-külön, majd a két jobbkéz, újra külön taps, majd a két balkéz tapsol, külön taps, végül a két-két tenyér csattan össze.

Kezdjük lassan, és ha már jól megy, gyorsítsunk a tempón.

Kisebb gyerekeknél egyszerűsítsük a játékot!

Piros pecsenye

Talán ezt a játékot sem kell bemutatnom.

Leülünk egymással szembe. Egyikünk a két kezét maga előtt tartja, tenyérrel fölfelé. A másik, tenyérrel lefelé ráteszi a kezét a társáéra. Az alsó játékos megpróbál egy gyors mozdulattal rácsapni a másik játékos kezeire.

A cikket írta, a játékokat összegyűjtötte: duli. Köszönet érte!

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media