2017. január 16., hétfő - Gusztáv napja

mt

Könnyes beszokás

2016-09-02 23:11:39 - Nojka

Először is kijelentem, én nagyon szerettem az óvodát. Emlékeim szerint egyszer sem sírdogáltam miatta, ezt szüleim is megerősítik. Épp ezért gondoltam, bár nagyon naivan, hogy a gyerekemnek is csupa öröm és boldogság lesz oviba járni. A kiscsoportos kezdés előtti hónapokban rengeteget beszélgettünk az oviról, megszerettettem vele a jelét, bújtuk az ovi témájú mesekönyveket (Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok, Szepes Mária: Pöttyös Panni, Kormos István: Vackor az óvodában, Devecseri László: Kisbuksi az óvodában, Bartos Erika: Anna és Peti Irány az óvoda). A kisfiú nagyon lelkes volt, az oviról csak mosolyogva beszélt. Az első szülői értekezleten letaglózott a tapasztalt óvónénik mondata: nincs beszokás sírás nélkül. Na ne! Sírni fog? De miért? Mikor az ovi csupa móka és kacagás. Hát ez sajnos mégsem így van, sőt.

A szakemberek szerint a sírás ebben a helyzetben a legtermészetesebb. A gyerek számára az elszakadás bizony komoly erőpróba. Nem fogadhatja közömbösen, még kevésbé vidáman, hogy egész napra otthagyják egy idegen környezetben, ahol rengeteg szabályhoz kell az első naptól kezdve alkalmazkodnia, és ahol ráadásul a magas csoportlétszámból adódóan meglehetősen kevés ideje jut az óvónéniknek egy-egy gyerekre. Rossz volt látni mikor érte mentem, hogy a szandija nincs becsatolva, a nadrág félrecsúszva, az orra nincs megtörölve. Már nem csodálkozom ezen. Ember, vagyis óvónéni legyen a talpán, aki ennyi gyerek mellett minden apró részletre tud figyelni.

sír

A fiam sírt. Az első napokban, mikor még nem hagytam ott, ugyan még nem. De amikor már el kellett hagyni az ovit a szülőknek, kezdődött a kálvária. Minden reggel úgy kellett lehámozni a karjait rólam, valójában erőszakkal kellett bevinni, becsukni az ajtót, hogy ne tudjon kijönni, és ne lássa, mikor elmegyek. Reggelente egymás után hívtak az anyuka barátnőim, hogy hol, mennyire, milyen hosszú ideig hallották üvölteni a kisfiamat. Nagyon szomorú voltam és csalódott. Egyszer még az is előfordult, hogy az óvónénik felhívtak telefonon, inkább menjek vissza, mert vigasztalhatatlan.

Sokat olvasgattam a témában, minden gyermekpszichológus véleménye, hogy nincs ennél természetesebb. A sírás nélküli beszokás számít különlegesnek, ott valószínűleg valami probléma lehet a szülő-gyermek kapcsolatban. Lehet, hogy anyuék is rosszul emlékeznek, és én is sírtam, csak már elfelejtették? Előfordul, hogy az első hetek vidáman, könnymentesen telnek, de néhány hét után akkor is jelentkezik egyfajta ellenállás, dac. Sajnos a legtöbb óvodában viszonylag kevés időt hagynak a szülővel közös beszokásra. Általában egy hét után már senki nem maradhat a gyerekkel bent, mivel az már a többieket is megzavarná. A bölcsiben ez jóval fokozatosabban történik, ha van lehetőség, akár 2-3 hétig is, fokozatosan több időt töltve bent szoktathatjuk hozzá a gyereket. Ráadásul ott a kisebb csoportlétszám lehetővé teszi, hogy egyszerre csak 1-2 gyerek legyen beszoktatós. Saját tapasztalatunk, hogy a bölcsis beszokás jóval könnyebb volt, de azt sem úszhatjuk meg sírás, sőt bömbölés nélkül.

Mit tehetünk?

  • Legyünk következetesek. Néhány nap után a gyerek már otthon tiltakozni fog az ovi, bölcsi ellen, de erről ne is nyissunk vitát. Menni kell és kész. Ha néha engedünk a sírásnak, később csak még nehezebb lesz. A beszokásra szánt idő után, valószínűleg újra munkába kell állnunk, addigra stabilan beszokott ovist kell otthagynunk reggel.
  • Ne búcsúzkodjunk sokáig. Bármennyire is sír, egy gyors puszi, simogatás, határozott elköszönés után még biztosítsuk róla, hogy jövünk érte, és hogy mikor, majd a legrövidebb idő alatt tűnjünk el a látóköréből. Ha a folyosón óvatosan hallgatózunk az nem baj, de csak a szívünk fog összefacsarodni. Vannak, akik néhány perc után megnyugszanak, az én fiam valószínűleg a másik csoporthoz tartozva, az udvari játékig kitartóan bömbölt behúzódva egy sarokba.
  • Ha megígértük, hogy ebéd után érkezünk, akkor tényleg legyünk ott, a bizalmát nem játszhatjuk el. Ha alvás utánra ígértük magunkat, nem akar majd uzsonnázni, annyira vár minket.
  • Az oviban tapasztalt dolgok nem mindig lesznek pozitívak, kritikáinkat igyekezzünk ne a gyermek füle hallatára megfogalmazni. Nem jó, ha hallja, hogy nem vagyunk elégedettek az óvónénivel, dadussal, a benti szokásokkal, bármivel. Még keményebben el fogja utasítani az ovit, jogosan, hiszen anyának sem tetszik, mért visz mégis oda?
  • Különösen nehezen beszokó gyerek esetében kérhetjük az óvónőket, esetleg a vezetőnőt, hogy napközben is érdeklődhessünk a gyerek hogyléte felől, vajon szomorú-e sír-e még. Ha ilyenkor megnyugtató választ kapunk, nekünk is könnyebb kivárni a nap végét, amikor mehetünk végre érte.
  • Vigyünk otthonról valami számára kedves dolgot. Mindegy mi az, amivel alhat, vagy amit napközben elővehet, ha már nagyon hiányzunk neki.
  • Amikor érte megyünk, minden nap kérdezgessük, hogy telt a napja, és kifejezetten a pozitív események felől érdeklődjünk. Mi volt ma a legviccesebb? Kivel nevettél egy nagyot? Milyen mesét hallottál? Mit játszottatok az udvaron? Ki a barátod?

Bármilyen nehezen is alakulnak az első napok, hetek, ne csüggedjünk, túl leszünk rajta. Hamarosan már mindenki sírás nélkül, a rendet megszokva, és remélhetőleg örömmel indul nap, mint nap az oviba. Addig is gyertek, meséljünk egymásnak a beszokós napokról a Fórumon!

Írta: Nojka

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media