2017. augusztus 17., csütörtök - Jácint napja

mt

Mit érdemes tudni a rotavírus okozta fertőzésről?

2016-08-23 23:15:20

A rotavírus fertőzés a csecsemő-, és kisgyermekkor leggyakoribb hányással, hasmenéssel járó betegsége. Azt lehet mondani, hogy minden kisgyermek átesik ezen a betegségen nemre, fajra, bőrszínre való tekintet nélkül. Valahol olvastam, hogy ezért ezt a vírust demokratikus vírusnak is szokták nevezni emiatt.

A legtöbb gyerek óvodáskor végéig egyszer biztosan átesik rajta, előfordulhat, hogy több alkalommal is megfertőződik. A legnehezebb a fertőzött betegek folyadékpótlása, mivel az étel-ital vagy nagyon gyorsan keresztülmegy a szervezetén, így a felszívódásra nagyon kevés idő jut, és ami szájon keresztül a szervezetébe jut, szinte azonnal ki is jön belőle. Ezért fokozott figyelmet kell fordítani a kiszáradás veszélyére. Ha a gyermek egyáltalán nem iszik semmit, folyadékhiány lép fel, és az elektrolit háztartása is felborul. Minél kisebb a gyerek, annál nehezebb pótolni a megfelelő mennyiségű folyadékot.

A szoptatós babák, ha elkapják ezt a vírusfertőzést, akkor általában kórházban kötnek ki, ahol infúzióval pótolják a folyadékot. Az otthoni ápolás nem sikeres, hamar kiszáradhatnak a csecsemők. Nagyobb gyerekek folyadékpótlása könnyebb. Meg lehet értetni velük, hogy akkor is inniuk kell, ha éppen nem szomjasak, vagy undoruk van, és kihányják úgyis.

Rotavírus nálunk

Az én fiamat éppen Karácsony Szentesete, ajándékbontást követően, úgy 8 óra körül kapta el az első hányinger, és mire éjfélt ütött az óra, már a huszonharmadik hányáson voltunk túl. Telefonon tartottuk a kapcsolatot az ügyeletes orvossal, aki több dologra hívta fel a figyelmem:

  1. Akkor is itassam, ha alszik. Kötelező felébreszteni, és legalább 5-8 percenként egy teáskanálnyi vizet adni neki, nehogy kiszáradjon. Akkor is, ha szinte azonnal kijön belőle.
  2. Folyamatosan figyelni kell a leheletét. Ha érezni kezdem rajta, hogy "acetonos" kezd lenni, onnantól nem várhatok tovább, ha fél órán belül még két alkalommal hányna, vagy menne a hasa, és nem sikerülne a folyadékot pótolni, akkor indulnom kell a kórházba. Ezzel nem szabad játszani, hiszen a kiszáradás folytán a kis beteg vérének térfogata csökkenhet, melynek következményeképp a vérkeringése teljesen felborulhat, amibe akár bele is halhat.
  3. A lázat csillapítani kell folyamatosan. ha hány, akkor kúppal, ha hasmenése van, akkor sziruppal, ha mindkettő, akkor borogatással. ha nem sikerül otthon csillapítani a lázat, akkor be kell menni a kórházba.
  4. A hányingert is csökkenteni lehet kúppal, ha nincs sűrűn hasmenése.
  5. Figyelni kell a vizeletét. Ha pipil, akkor jó! A kiszáradt gyerekek nem pipilnek. Félóránként, óránként próbálkozzunk, hátha sikerül. Néhány csepp is nagy eredmény.
  6. A folyadékpótlás mellett fontos az ionpótlás. Létezik direkt ilyen por, amit mi a tengerpartra is mindig viszünk, ha véletlenül ott ütné fel a fejét az idegen ivóvíztől a hányás-hasmenés. Azt próbáljam belekeverni a vizébe. Próbáltam, nem fogadta el. Ezért mással kellett próbálkoznom.
  7. Sima konyhasót kellett a vizébe tennem egy kicsit, de azt sem fogadta el. Ezért cselhez kellett folyamodnom. Megkértem, hogy mutassa meg a nyelvét, ami egyébként szörnyen fehér volt, és szerencsére volt itthon sókristály (kristálysó), azt végighúztam a nyelvén és kész. Nyafogott, de a só bent volt. aztán persze megértette, hogy ezt a doktor néni kérte, és egyébként kórházba kellene mennie, ezért nem is tiltakozott. (Mázli, ha enni bír a gyerkőc, mert akkor ropival ez simán megoldható.)
  8. A hányásos időszak végeztével pár napig diétáztatnom kellett. Nem ehetett szinte csak főtt krumplit, répát, háztartási kekszet, ropit, sovány csirkemel lsonkát, és ezek variációját.
  9. A bélflóra helyreállítása utólag elengedhetetlen. Élőflórás joghurtot adtam, és probiotikumokat naponta, kúraszerűen.

Mint észrevettük, a rotavírus igen ragályos betegség. 1-2 napon belül már a nagycsalád minden tagja átesett a betegségen. Még szerencse, hogy a felnőttek esetében sokkal enyhébb a lefolyású betegség, mert betegen kicsi gyerekkel foglalkozni erőpróbáló feladat tud lenni. Pláne, ha minden felnőtt szinte egyszerre dobja be a törölközőt.

A rotavírus fertőzés lefolyása

A vírus pár napig lappang a szervezetben, aztán hirtelen tör elő, akár egy hurrikán, és pillanatok alatt ledönti a beteget a lábáról. Hirtelen hányás, hasmenés jelentkezik, amihez hasi fájdalmak is párosulnak. 4-7 napig tartó hányós-hasmenős időszak alatt a beteg legyengül, kiszáradás fenyegeti, gyakran kórházban köt ki. A betegség legyőzésével a kis betegek feltűnően soványabbak, elesettebbek, mint azelőtt.

A rotavírus fertőzést életünk során akár több alkalommal is elkaphatjuk. Ha valaki egyszer átesik a betegségen, azzal nem szerez életre szóló védettséget. A vírusok pedig igen ellenállóak, játékokon, ruhadarabokon, egyéb eszközökön, akár egy hétig is életben maradnak. Egy idegen pelenkázó asztalon is elkaphatjuk a betegséget, hiszen nem tudhatjuk, hogy előttünk ki, és hogyan használta, és hogyan tisztította meg azt. A rotavírus pedig ellenáll a legtöbb mosószernek, fertőtlenítőszernek, így könnyen terjed. Ezért, ha fertőzött gyereket szeretnétek meglátogatni, inkább várjatok 7-8 napot, miután túl lett az illető a betegségen, hogy a vírusok a környezetében már biztosan ne fertőzzenek meg Titeket.

Végezetül nézzetek meg egy rövid videót a témában:

Megosztás:
Hozzászólások
  • Adrienn
    2010-11-18 16:58:07
    Nálunk ma mindkét kölök sugárban hányt. Léni ugyan csak 4 alkalommal, de az ijedelemtől sétálgatni kezdett közben, és 3 szobát is takarítani kellett miatta. Lilla egy óra alatt legalább 10-szer hányt, úgyhogy a mai napot azt hiszem hamar rövidre zárom. (Ezért nem voltam túl aktív ma.) Termés: Előszoba 4-szer, füri 5-ször, szobák 1-szer felmosva, 3 garnitúra ágynemű mosásban, gyerekenként 5 váltás ruha szintén mosásra vár. Az egész csak azért vol gáz, mert amíg az egyiket ápoltam, mosogattam, öltöztettem, addig a másik egy másik helységet gyalázott meg..., aztán fordítva. Csak az egész ház komplett takarítása, falmosás után gurultam be, de akkor már üvöltöttem, hogy üljenek le az ágyra, oda van készítve a kislavor mindegyiknek, és abba lehet.... Azt hiszem, ma kiborultam egy kicsit ettől...

    Ez az írás ugyan régebbi, de előre hoztam Nektek, mert ez szinte minden évben 2-3 alkalommal aktuális. :( :(
  • julcsianyu
    2010-11-18 17:26:11
    Húúú ez kemény menet lehetett.Minden tiszteletem a tiéd.Egy hányos,hasmenéses gyereknél tán nincs is rosszabb.Ha meg kettő van és ráadásul sugárba....Ajaj!!
  • Adrienn
    2010-11-18 18:09:25
    Lénike mintha már jobban lenne. 3 órája nem hányt, és most éhes. Kapott egy kis főtt krumplit, de ennyi. Lilla is csak annyit javult, hogy mostmár nem sugárba hány, mert nincs annyi a pocakjában, hogy sugárban tudjon jönni, de azért 20-25 percenként produkál... :(
  • dorka1981
    2010-11-18 18:20:30
    Sziasztok! Nagyon sajnálom szegény pici babákat! Borzasztó lehet azt látni hogy rosszul vannak, hánynak, stb... Jobbulást kívánok nekik!!! Annyit tennék még a témához hozzá, hogy a betegség lefolyását követően mindennél fontosabb hogy a bélflórát visszaállítsuk az eredeti egyensúlyba. Ehhez nemcsak joghurtot lehet adni a babáknak, hanem probiotikumos tápszert is. A probiotikumok visszaállítják az egészséges bélflórát, táplálják azt és megerősítik! Szerintem próbáljátok ki a probiotikumos tápszert, mert ez nagyon fontos az immunrendszer kiépülése miatt is!
    Mégegyszer jobbulást!
    Szép napot azért:))
  • Adrienn
    2010-11-18 18:29:21
    Köszi-köszi. Normaflort kapnak. A tápszerhez azért már nagyok.
  • sheila
    2010-11-18 18:34:10
    Kegyetlen betegség, nálunk érdekes volt mert kapott ellene vakcinát(itt kötelező) aztán az emlékeztetőt és rá 2 hónapra pont augusztusban amikor otthon voltunk annyira beteg lett, hogy azt mondta a repülőutunk elötti nap az orvos a kórházban, hogy nem engedélyezi a repülést mert olyan magas láza lett hogy azt mondta sérülni fog a hallása.
    Sugárban hányt és hasmenése is volt, a normaflor nálunk is bevált, bár addig amig benne van a virus addig nem sokat lehet tenni...
    A rotavirus egyébként többször elkapható? Azért kérdezem mert 3 hónapon belül 2X voltunk skarlátosak, anyukám pedig 2X bárányhimlős...szóval
  • dtrizner
    2010-11-19 11:32:53
    Adri, én úgy tudom, a krumpli nem jó az első 2 napban, mert túl sok rostot tartalmaz. Inkább főtt rizst vagy banánt adj nekik. És lehet, hogy ez furcsán hangzik, nekünk a gyerekorvos javasolta kalici fertőzésre: hideg cola.... kivételesen. Háztartási keksz helyett pedig inkább ropi a sópótlás miatt. Jobbulást nektek!!! Sok gyógypusszancs!
  • csigeagi
    2011-01-27 14:54:17
    Sziasztok!
    Az én kisfiam 8 hónapos, és szerencsére nagyon jól reagált az oltásokra. Kicsit húzós volt a 3X17.000 Ft (+1000 Ft/beadás), de mindenképpen megéri, mert ha beteg lesz, az sokkal többe kerül. Azóta több játszópajtása (oltatlanok) beleesett a betegségbe, és szegények kórházba is kerültek, de szerencsére az én kisfiam mindíg egészséges maradt. Mindenkit az oltásra bíztatok!!!!

  • 2011-01-27 23:02:56
    Sziasztok!Biztos beválik valakinél a rota virus elleni oltás de nem minden esetben!Mi is beadatuk a kislányunknak ami elég költséges!/nem értem ha ilyen népszerű és sulyos betegség miért nem díjtalan vagy legalább barátságosabb árú/Mindezek ellenére 3 szor volt hasmenése amivel egyszer korházba kerültünk 5 honaposan!Jo nem volt láza meg hányás se sok de napi 15-20 kakis pelenka!!!Egyszoval nem biztos hogy mindenkinek hatásos!!!!!!

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
baleseti kártérítés Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media