2022. január 21., péntek - Ágnes napja

mt

Szoptatás közben véletlenül megfojtotta kisbabáját

2009-12-04 10:48:52

Véletlenül megfojtotta egy anya a négyhetes újszülöttjét a United Airlines járatán, amikor szoptatás közben elaludt. Mire felébredt, a gyermek már nem lélegzett. A csecsemő és szülei Washingtonból repültek volna Kuvaitba, hogy megmutassák a kisbabát a rokonoknak, a gép azonban Londonban kényszerleszállást hajott végre, miután az anya pánikba esve észlelte, hogy gyermeke nem lélegzik. A gépen tartózkodó orvos szakszerűen próbálta újraéleszteni, leszállás után pedig a Hillingdon Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét, - írja a Daily Mail.

Az eset kapcsán ismét fellágolt a vita együttalvás témakörben, amivel mostanában mi is többször foglalkoztunk itt a Porontyon. Vannak olyan szakértők, akik szerint az újszülöttel együtt aludni kifejezetten ajánlott, és még a bölcsőhalál esélyét is csökkenti, hiszen a gyerek éberebben alszik, és ráhangolódik szülei folyamatos légzésére. Mások szerint viszont az együttalvás életveszélyes, mert a gyerek könnyen becsúszik a paplan alá, vagy éppen ráfekszünk.

A Daily Mailnek nyilatkozó brit Szoptató Anyák Egyesülete (The Association of Breastfeeding Mothers) sem az együttalvást említette konkrét veszélyforrásként, hanem azt hangúlyozta, hogy ülve szoptatni a gyermeket éjszaka nem ajánlott. Ha ugyanis az anya elbóbiskol, - mint jelen esetben is történt - könnyen elzárhatja a légutakat, és a gyerek megfullad. Az újság egy másik anyát is idéz, aki három éven belül két újszülöttet vesztett el úgy, hogy elaludt szoptatás közben. Más, a lapnak nyilatkozó szakmai egyesületek szerint viszont nem azt kellene szajkózni, hogy ne aludjank az anyukák együtt a csecsemőjükkel, hanem arra kéne őket megtanítani, hogy hogyan tudják megteremteni a közös ágyban való alvás lehető legbiztonságosabb felételeit.

Forrás: Velvet

Megosztás:


Hozzászólások
  • kriszti0817
    2009-12-04 22:19:47
    Hát nem tudom,Én mindakét gyerekemmel eggyüt aludtam éjszaka amíg szoptattam Őket és autómatikusan nem feküdtem rá!Igaz amikor szoptattam Őket addig nem aludtam el!Sajnálom az Anyát!Egy életre ebben a tudatban élni hogy végülis megölte a babáját!
  • bella01
    2009-12-06 10:05:23
    Ez szörnyűűű!!!!!!!!!!!!De miért nem szoltak neki ,nem ült mellete senki?Hisz tudni illik a repülön egy sorban nem egyedül ülnek.Miért nem figyelmeztette szerencsétlent senki???????????????????
  • kriszti0817
    2009-12-08 13:22:22
    Ezt Énsem értem!
  • ovildo
    2009-12-29 22:32:18
    Szerintem hülyeség az, hogy ráfekszik az anya a gyerekre. Én nem tudtam rendesen aludni, mikor velünk volt az ágyban, mert minden nagyobb szusszanására felébredtem.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media