2021. április 17., szombat - Rudolf napja

mt

  • Hírek:

    Próbáltátok már az utónév kalkulátorunkat? Lessétek meg, hogy melyik utónév passzol a legjobban a vezetéknevetekhez. Sokat segít a születendő gyermek nevének meghatározásakor, de mókának sem utolsó. Jó szórakozást! :)
Oldalak: [1] 2 3 ... 5

Hol volt, hol nem volt...

 (Megtekintve 95711 alkalommal)
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Hol volt, hol nem volt...
    « Dátum: 2008-11-13 00:47:48 »
    Manapsag egy babakkal, gyerekekkel, csaladdal foglalkozo joravalo internetes oldal nincs meg mesek nelkul. Mar pedig a Picibaba.hu NAGYON is joravalo, egyetertettek?
    Ha mar van mondokas-verses topik miert ne lehetne egy meseoldal is?
    Gyujtsunk kedves  meseket, amelyeket elmondhatunk, felolvashatunk a kincseinknek, es amelyek altal persze mi magunk is gazdagodhatunk.
    Irjatok meg gyermeketek kedvenc meseit, vagy a Tieteket!
    « Utoljára szerkesztve: 2009-01-12 21:17:24 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt,hol nem volt...
    « Válasz #1 Dátum: 2008-11-13 00:50:59 »
    Kedves,teli mesek

    B. Radó Lili: Három fenyőfa

    Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
    A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
    - Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
    Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
    - Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
    - Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
    - Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
    Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
    - Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
    - Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
    - Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
    Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
    - Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
    - Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
    Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
    - Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
    - Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
    A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
    Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
    - Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
    - Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
    - Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
    A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
    - Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
    - Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
    Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...
    ( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )
    « Utoljára szerkesztve: 2008-11-13 00:52:59 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt,hol nem volt...
    « Válasz #2 Dátum: 2008-11-13 00:52:19 »
    Mentovics Éva: MIÓTA VAN CSILLAG A KARÁCSONYFÁK CSÚCSÁN?
     
    Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
    Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
    Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
    - Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
    - Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
    Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
    Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
    Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
    A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
    Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
    -Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
    - Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem,hogyegyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
    - Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
    - Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
    Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, … és visszapottyant a fenyő ágai közé.
    A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.
    - Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
    - Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
    - Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
    Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
    A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton…
    Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
    - Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
    Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
    Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
    Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
    Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
    Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
    Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
    Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
    A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
    Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
    Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
    Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.
    « Utoljára szerkesztve: 2008-11-13 01:00:45 írta duli »
  • Adrienn

    • Administrator
    • Fanatikus Picibabás
    • ****
    • Hozzászólások: 7915
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #3 Dátum: 2008-11-13 00:58:11 »
    Milyen jó kis topic!!! Kérlek Titeket, hogy a saját meséket takarékoljátok, hiszen hamarosan meseverseny indul. :) A nem saját meséket viszont szívesen olvasnám itt. :)

    Már gondolkodtam, hogy a menüpontok közé beszúrom a Meséket, egy gyógyító mese már fölkerült az oldalra. Ezt csak idelinkelem:

    http://picibaba.hu/kisgyerekkel/gyerekjatekok/gyogyito-mesek-ha-a-gyerek-rendetlen
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt,hol nem volt...
    « Válasz #4 Dátum: 2008-11-13 01:00:02 »
    Móra Ferenc: A KÍVÁNCSI HÓPELYHEK

    A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
    - No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
    Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
    - Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a jó puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
    A falu már rég elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.
    - No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.
    Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.
    - Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló test­véreik­nek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
    Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
    De mire kireggeledett, akkorra a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.
    Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból, így járták meg a kíváncsi hópelyhek! Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #5 Dátum: 2008-11-19 13:47:44 »
    Generaciok nottek mar fol ezen a kedves mesen, de mindmaig nagyon kedvelt a gyerekek koreben. Legalabbis az en kisfiam egyik kedvence. Foleg amikor a "darazsak"megcsipkedik a feneket. :D

    Arany László: A kis kakas gyémánt félkrajcárja

     Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:
    – Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.
    – Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.
    De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:
    – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
    A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:
    – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
    Megharagudott erre a török császár.
    – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba.
    A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:
    – Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet!.Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.
    A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.
    – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom.
    Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:
    – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.
    A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égő kemencébe vetette.De a kis kakas megint csak elkezdi:
    – Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet!
    Erre a begye mind kieresztette a vizet,eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba.
    – Kukurikú,török császár,add vissza a gyémánt félkrajcárom!
    Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.
    – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak.
    A szolgáló belevetette a kis kakast a méhes kasba.Ott megint elkezdi a kis kakas:
    – Szídd fel begyem a darázst,szídd fel begyem a darázst!
    Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.
    – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
    Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.
    – Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.
    Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.
    Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:
    – Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát!
    A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.
    – Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját.
    Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga nótáját:
    – Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt!Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.
    « Utoljára szerkesztve: 2009-01-12 21:18:52 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #6 Dátum: 2008-12-01 01:05:46 »
    SZÉNÁSI MIKLÓS: DECEMBERI MESE

    December meséje az autó meséje és az erdoben élo fenyofa meséje.
    Bárkivel megtörténhetne, ami Dörreni úrral és az autójával történt,
    azért mesélem el, hogy tanuljatok belole.

    Dörreni úr nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény, erre már nem
    emlékszem. Az bizonyos, volt egy fehér autója, állandóan azzal járt
    mindenhova. Még a boltba is kenyérért meg tejért, pedig oda aztán
    mehetett volna gyalog is, mert közel volt. Dörreni úr pedig annyira
    keveset mozgott, hogy kilenc lépcso megmászása után már alig kapott
    levegot.

    Egy téli reggelen, amikor felébredt, azt mondta Dörreni úr:

    - Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem is
    beszereznem egy fenyofát.

    Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába, hogy
    fogat sem mosott.

    - Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok kenceficét
    magadra kenni, mosakodj meg rendesen.

    - Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr. -
    Irány a Zölderdo.

    A Zölderdo ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott
    levegot, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és
    belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték és a szebb
    kavicsokat hazavitték.

    Az erdo szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betukkel:
    Gépjármuvel behajtani tilos!

    Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát, úgy
    fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött két
    nyulat. Nem törodött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket fogja
    majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a másik
    túl kicsi.

    Egyre beljebb járt már az erdoben,gondolt egy nagyot,fékezett és
    kiszállt az autóból.Gyalogosan ment a fák közé,hátha megtalálja
    azt,amelyik éppen jó lesz.Közben azt vette észre,hogy lágy,
    könnyu pelyhekben esni kezd a hó.

    - Micsoda ocsmány ido - mondta Dörreni úr. - Fel vagyok háborodva.

    Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyofát.

    Észre sem vette,hogy röpült az ido. Délután három is elmúlt már,
    ilyenkor hamarabb sötétedik, a nap már búcsúzkodva figyelt a világra
    a vastag felhotakaró mögül.

    - Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyöru szál ezüstfenyo mellett.
    - Téged foglak kivágni.Te leszel az én karácsonyfám.

    - Én ugyan nem - rázta meg tuleveleit a fa.

    - Micsoda? Még feleselni merészelsz?

    - Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában,de leszek karácsonyfa itt
    a havas téli erdoben - mondta a fenyo.

    - Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.

    - Képes lennél kivágni azért,hogy néhány nap múlva a szemétbe hajíts?
    Eszedbe sem jut,hogy nekem fáj,amikor a fejsze hozzámér?

    - Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyo erre elnevette
    magát.

    - Rendben,próbáld meg, tégy,amit akarsz.

    Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna,de ott felejtette az
    autójában.

    - Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyot.

    Ment volna az autójához,de nem emlékezett,hol jött,melyik úton,
    mert az egyre surubb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt eltakarta
    nyomait.Indult erre,indult arra, ismeros is volt,meg nem is a táj.

    Közben az autóját is belepte a hó. Egy oz járt arra odahajolt az
    autóhoz és azt mondta neki:

    - Ne félj,ez a hó betakar,megvéd majd az idojárás viszontagságaitól,
    tavasszal meg,ha elolvad,biztosan megtalál a gazdád.

    Az autó megnyugodott,különösen akkor,amikor az oz azt is elárulta
    neki,hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok,akiknek már
    nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan mély
    autóálomba merült,amilyen csak létezik,nem is gondolt Dörreni úrra.

    Dörreni úr egész éjszaka ott keringett az erdoben,rettenetesen fázott
    és fáradt volt már,amikor váratlanul megtalálta a városba vezeto
    utat. Örült, hogy hazaért,nem is törodött sem az autójával,sem az
    autó hátsó ülésén hevero fejszével.

    Ezen a télen,de a következon és a többin sem állított fenyot Dörreni
    úr,csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is
    égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony.

    Az autó örökre kinnmaradt az erdoben. Az erdo népe megszerette, a
    szelek homokot szórtak rá,domb lett belole. A felhok megöntözték a
    friss dombot, hamarosan fu nott rajta és virágok. Az ezüstfenyobol
    pedig,amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb fenyofa
    lett az erdoben.
    « Utoljára szerkesztve: 2008-12-01 01:20:37 írta duli »
  • momoka10

    • Kisded
    • **
    • Hozzászólások: 425
    • Drágáim
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #7 Dátum: 2008-12-09 12:00:31 »
    A TÜLÖKVÁR
    HOL volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás
    tengeren túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, túlonnan túl, még azon is túl,
    volt egyszer egy király. Ennek a királynak annyi vára volt, hogy
    szerét-számát sem tudta már. Egyszer, amint ott üldögélt a palotája tornácán,
    elkezdette számolgatni, sorolgatni, hogy mi mindenféle vára van neki. Hogy
    van már neki aranyvára, ezüstvára, gyémántvára; van neki favára, de még
    üvegvára is; van neki mindenféle vára, csak tülökvára nincs. No ‘iszen, ha
    nincs, majd lesz. Mindjárt kihirdettette az országban, hogy ki ami tülköt talál,
    mind hordja az õ udvarába. Hej, gyerekek, ha láttátok volna, mi történt erre!
    Megmozdultak a népek mindenfelé, szedték-vették a tülköt, ahol találták, s
    vitték a király udvarába, ki ölben, ki talyigán, ki hatlovas szekéren. Vitték, ha
    jól láttam, még bársonyhintón is. Hát egyszer csak annyi a tülök, hogy nem
    fér a király udvarában.
    Eh, gondolja a király, minek nekem tülökvár? Azzal úgy, ahogy
    odahordatta azt a rengeteg sok tülköt, mind elhordatta, s belehányatta a
    Tiszába. Ha majd az a sok tülök mind elázik, csak gyertek, jelentsétek nekem,
    s tovább mondom a mesémet.
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #8 Dátum: 2008-12-14 23:05:04 »
    Egy ujabb klasszikus. :)

    A KISMALAC ÉS A FARKASOK

    Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
    Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
    - Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
    - Nem eresztlek biz én, mert megeszel.
    - Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
    A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
    Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
    - Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
    A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:
    - Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
    A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
    - Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
    Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.
    A farkas csakugyan a zsákba farolt be.
    A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
    A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
    Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majd csak eléri.
    El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
    Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
    Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
    - Forró vizet a kopasznak!
    A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.
    A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #9 Dátum: 2009-01-03 13:20:49 »
    Sziasztok!

    2009 Benedek Elek emlekev, az iro szuletesenek 150., halalanak 80. evforduloja alkalmabol. Mivel is emlekezhetnenk meg meltokeppen a nagy meseiro, a magyar gyerekirodalom egyik megteremtojenek eleterol, munkassagarol, akinek mesein, meseatdolgozasain generaciok nottek fel es remeljuk, hogy meg tovabbiak fognak, mint azzal hogy meselunk Elek apo meseibol a gyermekeinknek es persze magunknak is.
    Ha Ti is ugy gondoljatok, keruljon fol ide is sok-sok szep Benedek Elek mese.

    Az alabbi meset azert szeretem, mert kivaloan lehet jatszani meseles kozben, es ebbe a gyermek is bekapcsolodhat. O mondhatja,hogy epp melyik allatka kovetkezik a meseben(memoriafejlesztes) es utanozhatja az allatok hangjat is. Jo moka lehet az elejetol a vegeig. :D

    Benedek Elek: AZ EGERECSKE

    Volt egyszer egy egerecske. Ez az egerecske elment országot-világot látni, szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, talált egy krajcárkát. Hej, megörült az egerecske a krajcárkának!
    "Na most - mondogatta magában -, mit vegyek ezen a krajcárkán? Mogyorót? Nem, azt nem veszek. A mogyorónak el kellene dobni a héját. Diót? Annak is el kellene dobni a héját. Talán mandulát veszek? Ugyan minek? A héját annak is el kellene dobni. Eh, veszek káposztafejet. Az ám, káposztafejet. A káposztából házat építek magamnak. Az ám, házat. A nagy leveleiből építek falakat meg födelet. A kicsi leveleiből jó puha ágyacskát csinálok. Még paplanocska is telik belőle. Ó de jó lesz, ó de jó!
    Hát vett egy káposztafejet, s abból olyan szép házat épített, hogy aki látta, megcsodálta.
    Na, telt-múlt az idő, egyszer az egerecske kihajolt az ablakon, hadd lássa, mi újság odakint. Ihol jött éppen a bárányka, s amint meglátta a szép házacskát, ablakocskában az egerecskét, felszólt hozzá:
    - Hé, egerecske, nem vennél feleségül engem?
    - Vennélek biz én, ha szépen énekelnél.
    - Be-e-e, be-e-e - bégetett a bárányka.
    - Juj, de csúnyán énekelsz - sipított az egerecske. - Csak tovább egy házzal!
    Alig ment el a bárányka, jött egy kis kacsa. Az is megkívánta a szép házacskát, s felszólt az ablakba:
    - Hallod-e, egerecske, nem vennél-e feleségül engem?
    - Vennélek biz én, ha szépen énekelsz.
    - Háp, háp, háp - hápogott a kacsa.
    - Juj, juj, elég, elég - cincogott az egerecske, s bedugta a fülét, hogy ne hallja az éktelen csúf hápogást. - Fel is út, le is út! Nem kellesz te nékem!
    Elment a kacsa nagy szégyenkezve, s mindjárt jött egy tyúkocska. Bezzeg hogy az is szeretett volna ott lakni a káposzta-házacskában.
    - Kot, kot, egerecske, elvennél-e feleségül?
    - El, ha szépen énekelnél.
    - Kot, kot, kot, kot, kotkodács! Három likba hat tojás! - énekelt a tyúkocska.
    - Elég, elég, ne tovább! - ájuldozott az egerecske. - Még a házacskám is összedűl, olyan csúnyán énekelsz. Nem kellesz feleségnek!
    Elment a tyúkocska, s nyomban jött utána egy cirmos cicácska. A bajuszát pödörgette, magát illegette-billegette, s felszólt az egerecskének:
    - Egerecske, kedves egerecske, elvennél-e engem feleségül?
    - El bizony, pedig bajuszkád van, ha szépen énekelnél.
    - Miáu, miáu, miáu! - énekelt a cirmos cica.
    - Ó de szép, ó de szép! - cincogott az egerecske. - Jere a házacskámba, szép cirmos cicácska, feleségül veszlek.
    Egyszeribe megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hét nap és hét éjjel mind ettek-ittak, táncoltak. Addig ettek, addig ittak, hogy egyszerre csak minden elfogyott. Jaj, istenkém, mi lesz most?!
    - Na, ne búsulj, édes cicácskám - mondotta az egerecske -, majd hozok én neked ételt is, italt is elegendőt. Csak te maradj itthon, őrizd a mi házacskánkat.
    Ment, mendegélt az egerecske, addig ment, addig mendegélt, hogy egy kutacskához ért.
    - Na, ebből iszom egyet - mondotta az egerecske, s hopp, beleszökött a kutacskába.
    Az ám, beleszökött, de most hogy jő ki onnét? Hej, úszkált az egerecske jobbra-balra, de nem tudott kimászni a kutacskából. Na, most itt hal meg szörnyű halálnak halálával. Itt bizony!
    Dehogy hal, dehogy hal! A cirmos cicácska nyugtalankodott, hogy olyan sokáig elmaradt az ő uracskája, s utána ment. Addig ment, mendegélt, hogy éppen a kutacskához ért.
    - Ó, ó, édes kicsi uracskám - nyávogott a cicácska -, mármost hogyan húzzalak ki? Megfoghatom a fülecskédet?
    - Ne, ne - sikoltozott az egerecske -, az fájna!
    - Hát talán a lábacskádat fogjam meg?
    - Ne, ne, azt se! Az is fájna!
    - Talán a farkacskádnál fogva húzzalak ki?
    - Jó lesz, jó lesz, édes feleségecském. Fogd meg a farkincámat!
    Megfogta a cicácska az egerecske farkincáját, szépen kihúzta, aztán elmentek egy diófa alá, ott leültek, s várták, hogy az egerecske ruhája megszáradjon.
    Ó, jaj, de mi történt! Egyszerre csak leesett egy dió, s éppen az egerecskének a fejére esett! Egerecske fejét betörte a dió, s akkora púpot ütött rajta, mint az öklöm.
    - Ó, ó, mit csináljak, mit csináljak! - jajgatott, nyávogott keservesen a cicácska.
    - Nyalogasd a fejem búbját, hogy ne fájjon - nyöszörgött az egerecske.
    Nosza, a cicácska nyalni kezdette az egerecske feje búbját, nyalta, nyalta, s közben nagyokat csettintett a nyelvével:
    - Ó, de pompás, ó, de jó!
    Addig nyalta, nyalogatta, míg egyszerre csak - hamm! - bekapta az egerecskét egészen.
    Azóta eszi meg a macska az egeret. Aki nem hiszi, járjon utána!
    « Utoljára szerkesztve: 2009-01-30 22:32:04 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #10 Dátum: 2009-01-12 22:03:48 »
    A lancmesek, a bennuk ujra es ujra visszatero szofordulatokkal, az ismetlodesekkel kivaloan alkalmasak az emlekezet fejlesztesere es a szokincsbovitesre. Torteneteik altalaban nagyon egyszeruek, konnyen erthetoek a kisebbek szamara is.
    Erdemes megtanulnunk es meselnunk egyet-kettot az ilyen tipusu mesekbol is.

    A kóró és a kis madár

    Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
    - Kis kóró, ringass engemet!
    - Nem ringatom biz én senki kis madarát!
    A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
    - Kecske, rágd el a kórót!
    Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.
    - Farkas, edd meg a kecskét!
    Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.
    - Falu, kergesd el a farkast!
    Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.
    - Tűz, égesd meg a falut!
    Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.
    - Víz, oltsd el a tüzet!
    Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.
    - Bika, idd fel a vizet!
    Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.
    - Furkó, üsd agyon a bikát!
    Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.
    - Féreg, fúrd ki a furkót!
    Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
    Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
    - Kakas, kapd fel a férget!
    Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.
    Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

    A nyulacska harangocskája

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van.
    Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza.
    Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát.
    Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét.
    Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt.
    Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet.
    Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát.
    Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy ő megfogja, de előbb adjon neki tejecskét.
    A nyulacska elment a tehénhez, kért tőle tejecskét.
    A tehén azt mondja, hogy ő ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét.
    A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörűkövet, a köszörűkő megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a szépen szóló harangocskát.
    A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta.
    Itt a vége, fuss el véle,
    ha nem hiszed, járj végére!


    « Utoljára szerkesztve: 2009-01-12 22:24:39 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #11 Dátum: 2009-01-28 23:15:24 »
    A "sorolos" mesekhez tartozik az alabbi ket mese is. Az elso, a jol ismert orosz repamese mar reg a kedvenceink koze tartozik. A gyerekek hamar megtanuljak a szereploket, es azt, hogy ki, ki utan kovetkezik a repahuzogatasban. :) Epp ezert, ezek a mesek is kivaloak a memoria,- es a beszedfejlesztesben.
    A masodik mese Kolozsvari Grandpierre Emil : A lovatett sarkany cimu mesekonyvebol valo. Nalunk mostanaban ez a mese vette at az elobbi repamese helyet. De sokszor van olyan is, amikor mind a kettot el kell meselnem egymas utan. Lehet, hogy nekunk felnottek szamara kisse monotonnak tunik ez a sok ismetles, de a gyerekeknek egy csoppet sem. Nem utolsosorban a szamolas gyakorlasara is kituno.

    A répa  (orosz népmese)
     
    Az apóka ülttett egy répát, és így biztatgatta:
    - Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szép kövérre, óriási nagyra!
    Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.
    Ment az apóka, hogy kihúzza.

    Húzta-húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az apóka az anyókát.

    Anyóka húzta apókát,
    apóka húzta a répát -
    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az anyóka az unokáját.

    Unoka húzta anyókat,
    anyóka húzta apókát,
    apóka húzta a répát -
    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

    Bogárka húzta unokát,
    unoka húzta anyókát,
    anyóka húzta apókát,
    apóka húzta a répát -
    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta Bogárka a tarka macskát.

    Macska húzta Bogárkát,
    Bogárka húzta unokát,
    unoka húzta anyókát,
    anyóka húzta apókát,
    apóka húzta a répát -
    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta a macska az egérkét.

    Egérke húzta a macskát,
    macska húzta Bogárkát,
    Bogárka húzta unokát,
    unoka húzta anyókát,
    anyóka húzta apókát,
    apóka húzta a répát -
    húzták-húzták, hót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

    (Nalunk a mese itt meg nem er veget, mert a kisfiam az elso ket alkalom utan szova tette, hogy hol van a mesebol a nyuszi, hisz o szereti csak igazan a repat. Igy aztan elnezest a mese ismeretlen szerzojetol, a mi verzionkban a nyuszi segitsegevel huzzak ki a repat, amit aztan meg is osztanak vele. :D)


    Kolozsvári Grandpierre Emil :  A répa

    Egyszer volt egy egylábú ember. Elindult szerencsét próbálni. Amint az úton ment, egyszer csak meglátott egy óriási répát. Megfogta, hogy kihúzza, de sehogy sem bírta.
    Arra ment egy kétlábú ember. Kérdezi az egylábú embert:
    - Hát te mit csinálsz?
    Feleli, hogy a répát akarja kihúzni, de nem bírja. Odament a kétlábú ember. Húzták ketten. De hiába húzták.
    Arra ment egy háromlábú ember. Kérdezi a másik kettőt:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik kettő.
    Odament a háromlábú ember. Húzták hárman. De hiába húzták.
    Arra ment egy négylábú ember. Kérdezi a másik hármat:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik három.
    Odament a négylábú ember. Húzták négyen. De hiába húzták.
    Arra ment egy ötlábú ember. Kérdezi a másik négyet:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik négy.
    Odamegy az ötlábú ember. Húzták öten. De hiába húzták.
    Arra ment egy hatlábú ember. Kérdezi a másik ötöt:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik öt.
    Odament a hatlábú ember. Húzták hatan. De hiába húzták.
    Arra ment egy hétlábú ember. Kérdezi a másik hatot:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik hat.
    Odament a hétlábú ember. Húzták heten. De hiába húzták.
    Arra ment egy nyolclábú ember. Kérdezi a másik hetet:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik hét.
    Odament a nyolclábú ember. Húzták nyolcan. De hiába húzták.
    Arra ment egy kilenclábú ember. Kérdezi a másik nyolcat:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik nyolc.
    Odament a kilenclábú ember. Húzták kilencen. De hiába húzták.
    Arra ment egy tízlábú ember. Kérdezi a másik kilencet:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik kilenc.
    Odament a tízlábú ember. Húzták tízen. De hiába húzták.
    Arra ment a tizenegy lábú ember. Kérdezi a másik tízet:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik tíz.
    Odament a tizenegy lábú ember. Húzták tizenegyen. De hiába húzták.
    Arra ment egy tizenkét lábú ember. Kérdezi a másik tizenegyet:
    - Hát ti mit csináltok?
    - Ezt a répát akarnánk kihúzni, de nem jön - felelt a másik tizenegy.
    Azt mondja erre a tizenkét lábú ember:
    - Most már tizenketten vagyunk, annyi kell az efféle répának. Húzzuk tizenketten, meglátjátok, kijön.
    Azzal odament a tizenkét lábú ember, s húzták tizenketten. Ahogy húzták, egyszer csak nagyot reccsent a répa, s kijött a földből. A tizenkét ember pedig hanyatt esett. De úgy estek hanyatt, hogy ahányan voltak, mind befúródtak a földbe. Azon nyomban könyörögni kezdtek a répának:
    - Húzz ki minket, répa koma! Nem bánod meg, húzz ki minket!
    - Nem lehet - mondta a répa -, lakodalomba vagyok hivatalos.
    Azzal szökdécselni kezdett az országúton. A tizenkét ember szájtátva nézte. Mert szökdécselő répát még soha nem láttak.

    « Utoljára szerkesztve: 2009-01-28 23:17:38 írta duli »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #12 Dátum: 2009-02-21 12:56:48 »
    Egy kedves angol mese. :)

    A kis medvebocs madár akart lenni

    Volt egyszer egy kis barna medvebocs, aki mindenáron madár akart lenni. Keresztül totyogott az erdőn, és a magas lombok között meglátta a madarakat.
    – Jó napot! – kiabálta a kis barna medvebocs. – Én is madár vagyok ám!
    De a madarak kinevették: – Nem vagy te madár! A madaraknak csőrük van.
    A kis barna medvebocs elbaktatott az erdőszélére, ott talált egy alkalmas fadarabkát, azt gyantával az orrára ragasztotta, és visszament a madarakhoz.
    – Én is madár vagyok ám! – kiabált feléjük. – Van már csőröm!
    – Hogyisne! – nevettek a madarak. – A madarak tudnak énekelni!
    A kis barna medvebocs már-már elszomorodott, de eszébe jutott, hogy az erdő szélén lakik egy énektanár. Rögtön el is ment hozzá, és azt mondta: 
    – Kérlek, taníts meg engem énekelni!
    – Nem hinném, hogy sikerül – csóválta a fejét az énektanár –, de ha nagyon akarod, megpróbálhatjuk. A tanítási módszerem kitunő! Próbáld csak meg! ...Do, re, mi, re,do...
    A kis barna medvebocs buzgón brummogott napokon át: – Do, re, mi, re, do – és az énektanár megdicsérte szorgalmáért. Aztán ismét elment a madarakhoz, és brummogott nekik: – Do, re, mi, re, do...
    A madarak csak nevettek, és azt mondták: – Nem vagy madár! Nem tudsz repülni!
    A kis barna medvebocs megsértődött, és kijelentette, hogy hamarosan megtanulrepülni is. Azzal fölemelte az első két lábát,ugrott egyet, de ez csak ugrás volt, és nem repülés, aztán fölemelte a két hátsó lábát, így is ugrott egyet, de ez az ugrás nem hasonlított a madarak röptéhez; és amadarak egyre csak nevettek.
    – No, most figyeljetek rám! – kiabált a medvebocs. Azzal fölkapaszkodott egy sziklára, hogy majd onnan leröpül a földre. Vett egy nagy lélegzetet, behunyta a szemét, s nekilódult. Jókorát puffant a földön, sajgott utána minden bordája, és letört a fából ragasztott csőre is. Nagykeservesen föltápászkodott, nyögdécselt, a madarak meg nevetve odébb röppentek. A kis barna medvebocs betotyogott az erdő sűrűjébe, és szüntelenül nyögdécselt. Nyögdécselve ült le a legsűrűbb sűrűbe, és egyszer csak finom málnaillat ütötte meg az orrát. Körülnézett, s látja, hogy az egyik bokor tele van illatos, piros málnával. Nyögdécselve, szuszogva lakmározni kezdett a kis barna medvebocs. Még javában lakmározott, mikor arra jött egy kis fekete medvebocs.
    – Brumm... brumm... – üdvözölték egymást.
    – Brumm... – mondta a kis fekete medvebocs. – Mézet találtam az odvas tölgyfa üregében. Nem jönnél velem uzsonnázni?
    – Brumm... brumm..., hogyne mennék! –mondta a kis barna medvebocs, azzal nyögdécselve föltápászkodott, nyögdécselve elindult, és arra gondolt, hogy ő bizony soha többé nem akar madár lenni, meg arra, milyen jó dolguk van a kis barna meg a kis fekete medvebocsoknak.
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #13 Dátum: 2009-03-03 00:59:36 »
    Jekely Zoltan: A három pillangó

    Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.
    De hirtelen beborult az ég, közeledett a vihar.

    - Repüljünk haza - mondta a sárga pillangó, s ijedten pergette szárnyát.
    - Minél gyorsabban - mondta a piros is, a fehér is, s elindultak gyors szárnyalással.

    Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk. De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt.

    - Menjünk a sárga tulipánhoz - mondta a sárga pillangó -, az majd bebocsát.

    S a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:

    - Kis Tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.

    De a tulipán így felelt:

    - A sárgának meg a pirosnak szívesen kinyitom, de a fehérnek nem.

    Erre a sárga meg a piros pillangó összenézett, majd így felelt a szívtelen tulipánnak:

    - Ha fehér testvérkénket nem bocsátod be, mi is kint maradunk!

    A tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt.

    - Menjünk a liliomhoz - mondta a fehér pillangó.

    Ázva-fázva elvergődtek a liliomhoz, s szépen kérlelni kezdték:

    - Kis Lili, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.

    De a liliom így felelt:

    - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.

    Erre a fehér pillangó így felelt:

    - Ha a testvérkéimet nem fogadod be, én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem elhagyjuk egymást.

    A szívtelen liliom csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki.

    Továbbvergődtek hárman csuromvizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, s egy-egy lapu alatt húzták meg magukat, de a szél oda is besüvöltött, s bebecsapott az eső.

    Süss fel, nap, süss fel, nap,

    szárogasd meg szárnyamat,

    nyisd ki a virágokat!

    - könyörgött a három didergő pillangó.

    A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő kérését, s annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egykettőre megszárította.

    S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.
    « Utoljára szerkesztve: 2009-04-11 12:29:53 írta Adrienn »
  • duli

    • Picibaba-függő
    • ****
    • Hozzászólások: 1289
    Re: Hol volt, hol nem volt...
    « Válasz #14 Dátum: 2009-03-16 21:33:18 »
    Jékely Zoltán : A három törpe (bolgár népmese nyomán)

    Három törpe : Babszem, Bikkmakk és Borsika vidáman dalolászva ment, mendegélt az erdőben. Babszem szamócát szedegetett, Bikkmakk mogyorót gyűjtött, Borsika pedig, a haszontalan, pillangókat hajkurászott a sapkájával.
       - Hallod-e, Borsika – szólt rá Babszem -, te megint csak lebzselsz, haszontalankodsz, ahelyett hogy télirevalót gyűjtenél!
    De Borsika rá se hederitett.
       - Megvan! – kiáltotta, s éppen ráhasalt egy pilledt pillangóra. Aztán megfogta, s betette egy gyufáskatulyába.
       - Szégyellhetnéd magad! – mordult rá Bikkmakk is.
    -  Nem sajnálod az ártatlant? Vagy talán száritott pillangót akarsz enni télen?
       De Borsikának beszélhettek, akár a falnak : fel se vette, csak nyargalászott, szökdécselt a csapongó pillangók után, míg egyszer csak meg nem botlott egy makkban, s orral egy hatalmas tölgyfának esett.
        - Jaj, az orrom! Segítség! – nyöszörgött ott a földön Borsika, és markába fogta megdagadt krumpliorrát.
       - Most megjártad, te semmirekellő! – szaladt oda Bikkmakk es Babszem; talpra állították Borsikát, orrát bekötötték egy nagy piros keszkenővel. Aztán kétfelől belékaroltak s úgy mentek, mendégeltek tovább.
       Addig mentek, mendégeltek, míg egy szép, kies tisztásra nem értek. A tisztás szélén, öreg fák gyökerei alatt forrás csörgedezett, s fent a lombban gyönyörűen énekeltek a madarak.
       - Itt építjük fel a házunkat! – dobbantott egyet Bikkmakk, a botját beszúrta a tisztás gyepébe.
       - Nagyszerű! – lelkendezett Babszem is, s ő is leszúrta a botját.
       De Borsika nem szúrt le semmit. Nem is volt botja. Savanyú képpel nézelődött ott egy darabig, aztán se szó, se beszéd, elillant.
       A madarak meghallották a házépítés hírét, s boldog csivitolással adták tovább egymásnak:
       - A törpék házat építenek! Gyertek, segítsünk nekik!
       Babszem mindjárt hozzá is látott a téglavetéshez. Volt ott víz is, gyep is, sár is elég.
       Bikkmakk cölöpöket, gerendákat, karokat vágott, hogy csak úgy zengett-bongott az erdő a nagy fejszecsattogástol.
       A madarak pedig – surr-burr – ide-oda repdestek, s egymás után dobálták, ejtegették le a tisztásra a finom háncs- és fűcsomókat a fal megkötéséhez.
       Borsika akkor már a forrásnál kuporgott és halászott.
       Bikkmakk es Babszem észrevette, odapiroslott a sapkája.
       - Borsika, te világlustája! – kiáltott oda Bikkmakk. –Hát hol akarsz meghúzódni, ha jő a tél?
       De annak ugyan beszélhettek: egy darabig még kavarta ott a forrás vizét egy pálcikával, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s már csak messziről hallotta a kopácsolást. Egy gyönyörűséges, fecskefarkú pillangó szállt feléje. Borsika lekapta a sapkáját, s nekiugrott a pillangónak. De az okosabb volt, féloldalt elcikázott, csapongva lebegett jobbra-balra, míg el nem nyelte a rengeteg. Oda már Borsika nem merte követni.
       Fordult volna vissza, de az ösvényt a tisztás felé nem találta, s a kopácsolás sem hallatszott, olyan messzire elkalandozott a társaitól.
       - Jaj nekem, most itt pusztulok! – nyöszörgött Borsika, s megindult vaktában arrafelé, ahol a tisztást gondolta.
       De alig lépett hármat, az erdő hirtelen elsötétült, a lombok közt fekete fellegek mutatkoztak – jött a vihar.
       Bumm-bumm-bumm! – bömbölt a mennydörgés, a lombok rémülten zizegtek, a fák recsegtek-ropogtak, hasadoztak, s Borsika azt hitte, mindjárt vége az életének. Futott, futott, ugrabugrált fától fáig, s egy perc alatt bőrig ázott. Végre talált egy jókora faodút, abba bekuporodott mint egy didergő mókus, s várta , várta, hogy elüljön a vihar.
       - Jaj, csak most az egyszer megmeneküljek! – nyöszörögte Borsika. - Jó törpe leszek, dolgos törpe leszek, s többet sohasem hajkurászok pillangókat, míg a pajtásaim dolgoznak.
       Amikor a lombok közt kikukucskált az első csillagocska, Borsika kibújt az odúból, s botorkálva megindult a sötétségben.
       Meg-megbotlott, hasra esett, feltápászkodott – olyan sötét volt, hogy az orráig se látott. Az éjszaka hideg volt, s ő csuromvizesen didergett is, mint a rezgő nyárfalevél.
    Hát egyszer csak mit lát? Mintha piciny ablak világítana előtte, s nem is olyan messzire!
       Borsika szívébe reménység költözött. Addig-addig botorkált, amíg egy takaros kis házhoz nem ért.
     A házikó kéményéből ezüstösen tekergett a füst; belülről vidám nótaszó hallatszott.
       Borsika odalopódzott, bekukucskált az ablakon.
       Hát mit lát? A kemencepadkán ki más ül, mint Bikkmakk es Babszem, saját személyükben! Vajon mitől dalolásznak olyan vidáman?
       “Hát most én hogy zörgessek be? – tanakodott magában Borsika.- Ezek nélkülem építették fel a házat, talán be sem engednek…”
       De szégyen ide, szégyen oda, az éhség és didergés nagyobb uraság, Borsika végül is bekopogtatott.
       - Ki az? – kérdezték belülről.
       - Borsika! – nyöszörgött. – Eresszetek be! Megvesz az isten hidege.
       - Hát gyere be! – hallatszott belülről, a jó meleg kemence mellől, mire Borsika nekibátorodott s belépett. Osszeázva, kéken-zölden, toprongyosan állt meg a küszöbön, sapkáját kínjában egyre forgatta a kezében.
       - No te ágrólszakadt! – kacagtak azok ketten. – Ha most látnád magad a tükörben!... Hát kellett ez neked? Ez aztán jó lecke volt!
       - Segíthetek valamit? – kérdezte fancsali képpel Borsika, s odasompolygott a kemencéhez, hogy melegedjék egy kicsit.
       - Eppen fogytán a fánk – mondta Bikkmakk. – Eredj csak ki az erdőbe, s a bokrok alól, az odúkból s ahonnan még lehet, kotorássz elő valami száraz rőzsét! De el ne kóborolj, mert nem találsz vissza!
       Borsika hálásan surrant ki az erdőbe. Térült-fordult, s nemsokára egy jó köteg száraz ággal állított be; letette a kemence elé, majd leguggolt, tördösni kezdte, s egyet-egyet dobott is a hamvadó tűzre.
       - Ezentúl te gondoskodol a tűzifánkrol. Megértetted?- rendelkezett Bikkmakk.
       - Es a vízhordásról! – toldotta meg szigorúan Babszem. – A tűzben majd láthatsz elég sok piros pillangót, s a vízben meg keresheted a halakat. De csak munka közben. Megértetted?
      Borsika lehorgasztotta a fejét, s így szólt: - Meg én, hogyne értettem volna meg! Csak mondjátok végre, hogy nem haragusztok rám. Hogy megbocsáttok.
       - Most még az egyszer megbocsátunk – mondta Bikkmakk. – De ha még…
       - Nem, nem, soha többé nem csatangolok el, mialatt ti dolgoztok – vágott a szavába Borsika.
       - Hát akkor szent a béke – mondták a társai. – Most pedig az idő későre jár, s mi sokat dolgoztunk ma, feküdjünk le aludni.
       - Feküdjünk le – motyogta félálmában Borsika.
       Azzal száraz, madárhozta fűből, háncsból, fészektollból puha ágyat vetettek maguknak, leheveredtek, elaludtak – s meg ma is aludnának, ha az éhség hajnaltájban fel nem zavarta volna őket… a fát, a fa adja vissza a
Oldalak: [1] 2 3 ... 5

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
baleseti kártérítés Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media